Tanévkezdés és sportolás: változnak a kedvezmények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az önkéntes és önsegélyező egészségpénztárak tanévkezdési, illetve a sport célú támogatását módosította a kormány egy, a Magyar Közlönyben most megjelent rendeletében.

A június 29-i dátumot viselő, de hétfőn megjelent Magyar Közlönyben lévő kormányrendelet július 1-jei hatállyal módosította az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak szolgáltatásait szabályozó, még 2003-ban született rendeletet.

Az első szabály konkretizálja a tanévkezdési (beiskolázási) támogatás feltételeit és összegét. Csak olyan gyermek után jár ez a támogatás, akinek családi pótlékra jogosult személy vásárol tankönyvet, taneszközt, illetve ruhát. A támogatás – gyermekenként – legfeljebb 20 ezer forint lehet egy évben és azt a tanév kezdő napját megelőző, vagy azt követő 60 napon belül kiállított számla alapján lehet kifizetni.

A másik módosítás a sport célú támogatáshoz kapcsolódik. A feltételek nem változtak, tehát különböző bérletek fizethetők ki a pénztárból, de utazás- szállás- és a sportruházati költségek nem. Az új elem e költségek behatárolása: legfeljebb az év első napján érvényes minimálbérig jár a sport célú támogatás (ez jelenleg 65.500 forint). A rendelet utolsó mondata szerint e szabályt az idén csak július 1-től kell alkalmazni.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.