Tárgyalnak az aribnb-zés szigorításáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyeztetések indultak a Magyar Turisztikai Ügynökségnél az airbnb-zés szabályozásáról. A szállodaszövetség ötpontos javaslattal állt elő – idézi a Világgazdaság cikkét a hvg.hu. 


A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége évek óta szorgalmazza a rövidtávú lakáskiadás, és különös tekintettel az airbnb-zés újraszabályozását. A szövetség javaslatában a kereskedelmi szálláshelyekkel azonos adózás bevezetése, a kiadható napok számának korlátozása, egészségügyi és biztonsági követelmények előírása, illetve a közvetítő platformok felelősségének meghatározása is szerepel. Ezen kívül az airbnb-zőknek a javaslat szerint be kellene jelenteniük vendégeiket a schengeni előírások szerint és a bevételi, valamint forgalmi adatokról is tájákoztatást kellene adniuk. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Flesch Tamás, az MSZÉSZ általános alelnöke a lapnak azt mondta, hogy az arnbn-zést nem ellehetetleníteni szeretnék, csak megszüntetni az olyan gyakorlatilag szállodaként működő lakáshoteleket, amelyek ugyan hotelként működnek, de nem úgy adóznak.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.