Természetben fizetett iparűzési adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A város szempontjából fontos munkák elvégzésével dolgozhatják le hátralékukat a Nógrád megyei Rétságon azok a vállalkozók, akik nem tudták rendezni helyi iparűzési adóból származó tartozásukat.

Mezőfi Zoltán polgármester elmondása szerint az önkormányzat több vállalkozó esetében el akarta indítani az adóhátralék bírósági úton történő behajtását, erről értesítették is az érintetteket. Több vállalkozó ekkor kezdeményezte, hogy munkavégzéssel rendezhessék tartozásukat, a képviselő-testület pedig elfogadta a javaslatot.

Rétság polgármestere elmondta, hogy a törvény nem tiltja ezt a megoldást, a vállalkozók olyan közcélú tevékenységet folytatnak, amire a városnak szüksége van. Több vállalkozó már törlesztett a hátralékból, döntően építőipari munkákat végezve a város intézményeinél.

Milliós nagyságrendű tartozásokról van szó, és olyan kis- és középvállalkozókról, akik napi túlélési gondokkal küzdenek – tette hozzá a polgármester. A város vezetője hangsúlyozta, hogy az önkormányzat ajánlatokat kér a munkák elvégzésére, a hátralékos vállalkozó akkor dolgozhat, ha a piaci árnál alacsonyabb ajánlatot ad, és minden esetben megállapodást is kötnek egymással.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.