Közeleg az szja-bevallás határideje: ne hagyja elveszni a személyi kedvezményt!
A fogyatékossági támogatásban részesülők a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt vehetnek igénybe. Ismertetjük a részleteket.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hazánkfiainak többsége nem tudja, hogy a kültéri egységgel rendelkező klímaberendezések telepítése építési engedélyhez kötött, sőt a társasházban lakók négyötödének is bele kellene egyeznie a felszerelésébe. Jellemzően egyetlen ajánlatot adó szerelő sem kérdezte meg, hogy van-e engedély a telepítésre.
Azt tudtuk, hogy a műemléképületek homlokzatára csak igen szigorú feltételek mellett telepíthető bármilyen tárgy, így klímaberendezés is, de az a FigyelőNetet is meglepte, hogy a split (kültéri egységgel rendelkező) készülékek telepítése általánosan engedélyhez kötött. Erről Budapest XV. kerülete önkormányzatának építésügyi osztályán világosították fel lapunkat, ahol Deák Zsolt elmondta: országos szintű rendelet szabályozza a klímák felszerelését.
E szerint az engedélyeztetéshez szükséges egy szakszerű tervdokumentáció, elektromos közműnyilatkozat, illetékbélyeg. Sőt, többlakásos házakban a társasházakról szóló törvény azt is előírja, hogy az ingatlantulajdonosok négyötödének is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy a ház külsejét, szerkezetét érintő változtatások történjenek.
Deák Zsolt ezért is kért állásfoglalást a klímákkal kapcsolatban a kerületi főépítésztől, miképpen járjanak el, hiszen az sem szerencsés, ha például a panelházak homlokzatain tucatnyi különböző típusú készülék jelenik meg. Az osztály munkatársa egyébként arról számolt be lapunknak: szó sincs arról, hogy a hőség miatt tömegesen rohanták volna meg a hivatalt az emberek az engedélyeztetések miatt, inkább csak érdeklődnek az iránt, hogy engedélyköteles-e. Az engedély nélkül felszerelt klímák arányának pontos megbecslésére nem vállalkozott, de mint mondta, túlnyomó többségük valószínűleg nem látott engedélyt.
Ez utóbbinak azonban túl sok látszata nincsen, legalábbis ezt szűrte le a FigyelőNet nem reprezentatív, igen szűkkörű „kutatásával”. Azt próbáltuk ugyanis kideríteni, hogy a rekordhőséget ígérő napokban milyen határidővel vállalják a készülékek felszerelését a szolgáltatók. Nos, egyetlen egy esetben sem kérdezte meg a vállalkozó, hogy rendelkezünk-e a szükséges építési engedéllyel, ami több mint elgondolkodtató…
Ami a szerelési határidőket illeti, Budapesten a legrosszabb a helyzet, ahol (szerdán telefonáltunk – a szerk.) a legkorábbi ajánlatot szombatra, jövő hétfőre kaptuk, de volt olyan vállalkozás is, amelynél három héten belüli időpontot nem vállaltak. Vidéken jobb a helyzet, Nyíregyházán például már szerda délután hűs lakást élvezhettünk volna. Persze mérget erre sem vehetnénk, mert egyik ismerősünknek már legalább három vállalkozó ígért időpontot a szerelésre, de egyik sem jelent meg a jelzett időben, s magyarázatot sem adott.
Kevéssé ismert az is, hogy az engedély nélküli felszerelésért nem csak az építtető, hanem a kivitelező is felel – toldotta meg ismereteinket Deák Zsolt –, ugyanis a rendelkezések szerint a munkát csak a jóváhagyott tervek alapján lehet megkezdeni. Az engedély nélkül telepített klímát ugyanúgy szankcionálhatják, mint bármilyen más engedély nélküli építkezést. Így, a tulajdonos kérhet fennmaradási engedélyt a klímára is, amit ha megkap, akkor „csak” bírságot kell fizetnie. A másik megoldás, hogy lebontja, leszereli a készüléket.
Forrás: FigyelőNet
A fogyatékossági támogatásban részesülők a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt vehetnek igénybe. Ismertetjük a részleteket.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!