Több mint 10 százalékkal csökkent a megyei jogú városok adóbevétele


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 10 százalékos adóbevétel-kiesést jelentett a 23 megyei jogú városnak az a kormánydöntés, amely a járványra hivatkozva megfosztotta őket a helyi adók egy részétől – olvasható ki a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) Népszava birtokába jutott összesítéséből, áll a lap cikkében,

Míg 2019-ben a 23 település összesen 235,9 milliárd forintnyi adóval számolhatott, addig 2020-ban már csak 211,2 milliárddal, ami 10,5 százalékos csökkenés – írja a Népszava. Az idén szeptemberig pedig már csak 202,1 milliárd folyt be a kasszákba, ami a két évvel korábbihoz képest 14,3 százalékos csökkenés. Reálisnak tartja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, hogy a szektor 10 százaléknál magasabb adóbevétel-kiesést szenvedett el.

Schmidt Jenő – aki egyben Tab fideszes polgármestere is – fontosnak tartotta hozzátenni: az elvonásokon túl az önkormányzatok működési költségei jövőre legalább 10-15 százalékkal megemelkednek az infláció, az energia-áremelkedés, a minimálbér-emelés következtében. Ennek a fedezetét a belső tartalékokból kell majd kigazdálkodniuk, a nagyvárosok egy része pedig megint pótlólagos kiegészítést kér a központi költségvetésből – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2020. július 7.

A K+F hatása az iparűzési adóra

A kutatás-fejlesztést pályázati támogatások mellett számos adónem vonatkozásában is támogatja az állam, ezzel is ösztönözve azt a tudományos, fejlesztő tevékenységet, ami a gazdasági szereplők fejlődését segíti.
2021. február 10.

A KKV-k 2021. évi iparűzési adójának csökkentése

Cikkünk a vészesen közelgő, február 25-i nyilatkozattételi határidőre tekintettel az általános tudnivalók rövid összefoglalásával igyekszik támpontokat adni a KKV-k 2021. évi helyi iparűzési adójának csökkenése, az állami támogatás igénybe vétele kapcsán.