Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bűnszövetségben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt rendelték el csütörtökön két budapesti férfi letartóztatását Pécsen, mivel a gyanú szerint az általuk működtetett, fiktív számlákra épülő cégláncolattal több mint hétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a Pécsi Törvényszék.
Közleményükben azt írták: a nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak társaikkal valótlan tartalmú számlákat befogadó és tényleges tevékenységet nem végző cégekből álló, színlelt informatikai szolgáltatásokra létrehozott számlázási hierarchiát építettek fel. Céljuk az volt, hogy a számlát befogadó gazdasági társaságok – a nekik kiállított és általuk befogadott fiktív számlák könyvelésbe beállításával adóelkerüléshez nyújtsanak segítséget.
Az elsőrendű gyanúsított működtette a számlázási láncolatot, a másodrendű gyanúsított a több cégből és több szintből álló fiktív számlagyár működtetésénél az érintett cégek adminisztratív feladatainak ellátásában vett részt. A bűncselekményben érintett 29 cég bankszámlája és a hozzá tartozó bankkártya felett az elsőrendű gyanúsított rendelkezett.
A letartóztatottak 2021-től elfogásukig tevékenységükkel több mint hétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a gyanú szerint. A Pécsi Járásbíróság egy hónapra rendelte el a büntetett előéletű gyanúsítottak letartóztatását. Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, a határozat így egyelőre nem végleges.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A cég budapesti székhellyel rendelkezik, és a budapesti munkavállaló BKK bérlet helyett Pest vármegyei bérletet vásárol. Kérdés, hogy elszámolható-e adómentesen a vármegyebérlet a BKK bérlet helyett, illetve Budapest közigazgatási határán kívülről munkába járáshoz igénybe vett vármegyebérlet elszámolható-e számla nélkül adómentesen?
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!