Hamis termékekre csapott le a NAV
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Több mint 10 millió forintnyi hamis ruhát és rúzst találtak a pénzügyőrök egy román férfi autójában, amit a lepsényi pihenőhelyen ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Az utasokat és csomagokat is szállító külföldi sofőr a pihenőhely egyik épülete mellé megpróbált elrejteni a járőrök elől egy kartondobozt, amely több mint háromszáz, egy ismert luxusmárka logójával ellátott szájfényt rejtett. A raktérben ismert márkajelzésű ruhaneműket is találtak, azok mindegyike hamisítvány volt.
A sofőr a rejtegetési kísérlete ellenére is azt állította, hogy nem tudott a dobozok tartalmáról – tudatta a vámhivatal. A járőrök a 325 jogsértő terméket lefoglalták, azokkal az elkövető több mint tízmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak. A NAV munkatársai iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.
A közleményben a vámhivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepek közeledtével egyre többször bukkannak fel hamis áruk a piacon. Hozzátettek: a hamis termékek kiszűrése azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi és minőségi kockázatot jelentenek.
(MTI)
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!