Többszázezer katázó és kivázó lehet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisadózók tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva) választó vállalkozások száma 2014-ben elérheti az 500 ezret – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. hétfői online adókonferenciáján


Az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. online adókonferenciáján Kalocsai Zsolt elnök-vezérigazgató kérdésére a helyettes államtitkár közölte: a kiva törvényi szabályozása még kissé módosulhat, miután a szakértők a munkavállalói terhek körüli problémákra hívták fel a jogalkotók figyelmét.

Balog Ádám véleménye szerint az adószerkezet átalakítása 2013 január elsejével lényegében befejeződik, a változtatások eredményeképpen a jövedelem típusú adók csökkentek, miközben a forgalmi, jövedéki típusú adók emelkedtek.

Az egyéni vállalkozókra és a mikrovállalkozásokra szabott kata lényege, hogy a vállalkozások évi 6 millió forint árbevételig bejelentett főállású kisadózónál havi 50 ezer, főállásúnak nem minősülők esetén havi 25 ezer forint tételes adót fizetnek jövőre. A 6 millió forint feletti bevétel 40 százalékát kell adóként befizetni, miközben fontos tudni, hogy ez a bevétel áfa nélkül értendő, hiszen a kisadózói kör alanyi adómentes.

Többet szeretne tudni az új adónemekről?

A kata és a kiva hatálya alá bejelentkezésről mindent megtudhat összefoglaló cikkünkből, amelyből a belejentkezéshez szükséges formanyomtatványokat is letöltheti.

Szakmai partnerünk, az RSM DTM Hungary Zrt. által készített kalkulátor segít a döntésben, hogy vállalkozása 2013-ban milyen adónem szerint adózzon: KATA, KIVA, EVA, TAO – Összehasonlító kalkulátor.

A munkahelyvédelmi akcióterv részleteit több mint 80 oldalon, magyarázatokkal és számítási példákkal külön mellékletben ismerteti az Adó szaklap 2012/14-15. száma. Az Adó szaklap 14-15. száma a Complex Kiadó webshopjában is megvásárolható.

A fontos adótörvények és 2013. január 1-jétől hatályos normaszövegét és részletes magyarázatait tartalmazza az Adó-kódex Adótörvények I. és Adótörvények II. duplaszáma. A kiadványok tartalmazzák a kiva és a kata év végi módosításait és annak magyarázatait is. A duplaszámok a Complex Kiadó webshopjában is megvásárolhatók.

A módosító indítványok nyomán a törvény most úgy szabályoz, hogy a katás vállalkozás által kibocsátott számlát a megrendelő (vevő) elszámolhatja. A szabály szerint ha a kisadózó ugyanazon adóalanynak éven belül 1 millió forintot meghaladó összegben bocsát ki számlát, akkor mind a kisadózó, mind az üzleti partner adatszolgáltatásra lesz köteles. További garanciális szabályként a későbbiekben a kisadózónak kell ilyenkor bizonyítania, hogy esetében nem színlelt munkaviszonyról van szó.

A kata hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni, a vállalkozás a bejelentkezés utáni hó első napjától adóalany; az új cégek azonnal bejelentkezhetnek. Adószakértők azt ajánlják, hogy a váltást tervező evázók decemberben mindenképp jelentkezzenek át.

A több adónemet (szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulás, társasági adó) is kiváltó kisvállalati adót (kivát) a kkv-kra és a mikrovállalkozásokra formálták (a foglalkoztatottak száma legfeljebb 25 lehet, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel pedig 500 millió forint), és az evával szemben – amely csak kétéves működés után választható – gyakorlatilag nincs belépési korlátja, frissen alakult cégek is választhatják. Az adó alapja a vállalkozás pénzforgalmi szemléletű eredménye és személyi jellegű kifizetéseinek összege. Az adó kulcsa 16 százalék.

A kiva hatálya alá december elsejétől 20-áig lehet bejelentkezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), de a cégek január 15-éig meggondolhatják magukat, és visszavonhatják bejelentkezésüket. Az a cég, amelynek a társasági formája megváltozik, kiesik a kiva-körből – ez uniós előírások miatt került a szabályozásba.

A konferencián elhangzottakról az Adó Online kedden reggel részletes beszámolót közöl.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.