Uber és adózás: újabb fordulatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Uber rendszere minden utat követően számlát állít ki majd – kérdés, ezzel minden rendben lesz-e.


Az Uber közleményben adta hírül: jelezték az autóspartnerek felé, hogy január 31-ig töltsék fel a rendszerünkbe vállalkozásuk adatait és adószámukat. Ezek alapján az Uber rendszere minden utat követően számlát állít ki a nevükben az utasok részére. Továbbá egy független adótanácsadó céget is bevontak, akik információs anyaggal és személyre szabott adótanácsokkal látják el az erre igényt tartó autóspartnereket – írják közleményükben, amelyből kiderül: szerződésben íratták alá minden Uber-sofőrrel, hogy „a magyar adókövetelményeknek eleget tesznek”.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Az Adó Online arról kérdezte az adóhivatalt, esetleg egyeztettek-e az adóhivatallal – hogyan, minek alapján döntsék el az Uber-sofőrök, hogy ezzel adójogilag valóban elrendezett-e minden. Válaszukkal frissítjük a cikket.

Frissítés, a NAV válasza

A kérdéses számlázási rendszer bevetéséhez nem szükséges a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal egyeztetni.

A saját nevében belföldi személyszállítási szolgáltatást végző vállalkozást (Uber sofőrt) számlaadási kötelezettség terheli, amelyet az áfa-adóalanyok számlaadására vonatkozó előírásoknak megfelelően meghatalmazott útján is teljesíthet. Ennek megfelelően az Uber a számlaadásra kötelezett vállalkozás meghatalmazottjaként, a számlaadásra kötelezett vállalkozás nevében bocsáthat ki számlát a személyszállítási szolgáltatásról.

Az általános forgalmi adóról szóló törvény (Áfa tv.) és a kapcsolódó NGM rendelet előírásai alapján meghatalmazott útján történő számlakibocsátás esetén:

  • A meghatalmazott útján történő számlakibocsátáshoz a kötelezettnek és meghatalmazottjának előzetesen írásban meg kell állapodnia a számlakibocsátás feltételeiről és módjáról. 
  • A meghatalmazást írásba kell foglalni.
  • A számlakibocsátáshoz fűződő kötelezettségek teljesítéséért a két fél egyetemlegesen felelős (még abban az esetben is, ha a felek a megállapodásukban másként rendelkeztek).
  • A számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottjaként eljáró személy, illetve szervezet által papír alapon kibocsátott számla esetében a meghatalmazott a számla másolatát haladéktalanul eljuttatja a számlakibocsátásra kötelezettnek, elektronikus számla esetében pedig elektronikus formában bocsátja haladéktalanul a számlakibocsátásra kötelezett rendelkezésére.
  • A számlázó programmal előállított számla esetében a számlakibocsátásra kötelezettnek és meghatalmazottjának előzetesen, írásban meg kell állapodniuk a számla előállítása során alkalmazott sorszámtartományról, amelyet a számlakibocsátásra kötelezett is köteles nyilvántartásában rögzíteni. 
  • A meghatalmazott által kibocsátott számlának és az elkészítéséhez alkalmazott számlázó programnak maradéktalanul meg kell felelnie az Áfa tv. és a kapcsolódó NGM rendelet előírásainak.
  • A számlázó programnak a hivatkozott jogszabályokban foglaltaknak való megfelelőségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csak a számlaadásra kötelezettnél végzett adóellenőrzés keretében vizsgálja.
  • Az Uber meghatalmazottként való számlakibocsátás esetén az Uber-sofőrnek az alkalmazott számlázó program tekintetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz teljesítendő bejelentési kötelezettsége van a bizonylatokat meg kell őriznie továbbá az adóellenőrzés során történő adatátadásra vonatkozó előírásokat is neki kell teljesítenie

A NAV múlt héten tájékoztatót jelentett meg arról, hogyan kell adózni az Uber-sofőröknek. Erről Tállai András államtitkár is beszélt sajtótájékoztatóján. Nem világos azonban, hogy…

– Milyen szolgáltatást írhat az Uber-sofőr a számlára?
– Milyen tevékenységi körre kell kiváltani a vállalkozóit?

S ha a válasz a személyszállítás, akkor fölmerül a kérdés, hogy kiválthat-e vállalkozóit olyan tevékenységre, illetve adhat-e olyan szolgáltatásról számlát az Uber-sofőr, amelyről nincs engedélye? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban is várjuk a NAV válaszait.

Frissítés, a NAV válaszai

Az Áfa tv. alapján a számlának a termék, szolgáltatás megnevezését kell tartalmaznia. Azt, hogy az Uber-sofőr a számláján milyen szolgáltatást tüntessen fel, jogszabály nem határozza meg. Egyedüli követelmény, hogy a megnevezés alapján a szolgáltatás tartalma azonosítható legyen. Így a számlában alkalmazható személyszállítási szolgáltatás vagy ehhez hasonló tartalmú megnevezés is megfelelő.

A személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló Kormányrendeletben foglaltak alapján személyszállító szolgáltatás hatósági engedély birtokában végezhető. A tevékenységi engedély személytaxi-szolgáltatásra vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra vonatkozhat.

Az UBER szolgáltatást végző vállalkozások személytaxi-szolgáltatást nyújtanak, így esetükben a tevékenység megkezdésének bejelentése során a TEÁOR ’08/ÖVTJ 4932 – Taxis személyszállítás tevékenységi kört kell megjelölni.

Kiválthat-e vállalkozóit olyan tevékenységre, illetve adhat-e olyan szolgáltatásról számlát az Uber-sofőr, amihez nincs engedélye?

Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és megszüntetésének bejelentésével kapcsolatos feladatokat a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala látja el. Azon kérdésben, hogy az Uber-sofőr egyéni vállalkozóként való nyilvántartásba vétele tevékenységi engedély hiányában megvalósulhat-e, nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az illetékes.

Az Uber-sofőr áfaalanyisága és ahhoz kapcsolódó áfafizetési, számlaadási kötelezettsége fennáll, függetlenül attól, hogy az adott tevékenység szerepel-e a bejelentett tevékenységei között és függetlenül attól is, hogy az adott szolgáltatásra vonatkozó engedéllyel rendelkezik-e.

A Ubert képviselő PR-céget még a taxisrendelet hatályba lépése után kérdeztük, átvállalja-e az Uber a sofőrjeit sújtó bírságokat, amelyeket amiatt kaphatnak a hatóságoktól, mert az Ubernek dolgoznak. Többszöri kérdésünkre sem kaptunk egyértelmű (igenleges vagy nemleges) választ. 

Tállai András hétfőn is nyilatkozott

Az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak, az utazásbiztonsági és az adózási szabályoknak – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Tállai András kiemelte: annak is körültekintőnek kell lennie, aki igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen nem tudja, hogy a sofőr mikor szerezte a jogosítványát vagy, hogy milyen műszaki állapotban lévő autóval érkezik a megadott címre.

Az államtitkár hangsúlyozta: ha az országban valaki adóköteles tevékenységet folytat, például: személyszállítási szolgáltatást végez, akkor munkája során ugyanazoknak a jogszabályoknak kell megfelelnie, mint annak, aki jogszerűen végzi ezt a tevékenységet, jelen esetben a magyarországi taxizónak.

Tállai András arról is beszámolt, hogy az NGM pénteki bejelentése után, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben, az Uber-sofőröket foglalkoztató holland cég közölte: Magyarországról 1200 sofőr jelentkezett be ezzel a szolgáltatással.

Az államtitkár azonban arra is emlékeztetett: a NAV munkatársai a korábbi próbavásárlások során azt tapasztalták, hogy egyetlen Uber-taxi szolgáltató sem rendelkezett adószámmal, nem jelentkezett be az adóhivatalhoz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.