Úgy megszorítunk, hogy hjaj – 374 millió forintért vett 106 új gépkocsit az APEH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH nem csupán ötszáz új munkatársat vett fel a hatékonyabb adóbeszedés céljából és a pluszfeladatok ellátására, hanem 106 új gépkocsit is vásárolt több száz millió forintért.

Összesen 374 millió forintot fordít 106 új gépkocsi megvásárlására az APEH – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A járművek egy része közép-, illetve felső kategóriás. A tendert két cég nyerte meg: a General Motors Southeast Europe Kft. és a Porsche Hungária Kft.

Kiss Ferenc, az APEH gazdasági vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a 106 új járműből 52-re a hivatal kibővített feladatköre miatt van szükség. A hivatalhoz egyébként ötszáz új munkatársat is felvettek. További 54 autót az elhasználódott régiek helyett vesznek csereként. Kiss megemlítette: az APEH 326 darabos járműparkjának egyötöde több mint 220 ezer kilométert futott, harmada pedig hét évnél idősebb autókból áll. Tájékoztatása szerint a beszerzésre eredetileg 428 millió forintot szántak, de végül ennél olcsóbban, 374 millió forintért megvásárolhatják a gépkocsikat. Az autókat csak különengedéllyel, térítés ellenében használhatják magáncélra a munkatársak.

Az APEH-ra összesen 16 új feladatkört ruházott át a közelmúltban a kormány, ezzel egyidejűleg még hatékonyabb munkát várnak el tőlük. Veres János pénzügyminiszter, miután az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elvárt adóról szóló jogszabályt, kijelentette: a bevételi szintet tartani kell, így ha szükséges, máshonnan pótolják a kieső összegeket. Veres azt állította, a kormány nemcsak új feladatot ró az APEH-re, hanem megadja az ennek teljesítéséhez szükséges eszközöket is, így a hivatal kellő hatékonysággal működhet. Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH korábbi elnökhelyettese, az Ernst & Young adószakértője szerint viszont kérdéses, hogy a regionális átszervezéssel párhuzamosan az APEH képes lesz-e teljesíteni a pluszfeladatokat.

Eközben a Miniszterelnöki Hivatal csaknem ötven százalékkal csökkentette a részben luxusautókból álló járműparkjának darabszámát. A kancelláriánál tavaly nyáron még 133 luxusautó volt, amelyek fenntartása az azt megelőző esztendőben 310 millió forintnyi közpénzt emésztett fel. Vagyis egy hónapban átlagosan 26 millió forintba került a járművek tankolása, biztosítása és javítása. De előfordult olyan is (2005 októberében), hogy 43,4 millió forintot fizetett a MeH a járműpark egyhavi fenntartásáért. Januárra viszont 79, februárra pedig 70 darabosra olvadt a kancellária autóállománya. A luxusautók egy részét – mint ismeretes – értékesítették. A kormány az Új egyensúly nevű tavalyi megszorítóprogramjában azt ígérte: ˝A közpénzekkel való takarékosság érdekében 751-ről 433-ra, 42 százalékkal csökken a minisztériumok által használt gépkocsik száma.˝

Forrás: Ma



Kapcsolódó cikkek

2022. június 27.

A magyar áfa-bevallás sajátosságai (3. rész)

A magyar áfabevallás progresszívnek tekinthető abból a szempontból, hogy az adóalanyoknak lehetőségük van kezdeményezni a bevallásuk alapján képződött követelésük faktorálását.