Új trükk a vagyonosodási vizsgálaton


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vagyonosodási vizsgálatok alanyai egyre nagyobb arányban adótanácsadójukat vagy ügyvédjüket küldik el a revizorral való találkozásra. Az APEH képviselője és az adózó a legtöbb esetben a nyitó megtakarítások létéről vagy mértékéről vitatkozik. Az adóhivatal egyre többször szembesül egy új kibújási technikával: az adózó sok kicsi, egyenként reálisnak tűnő összegű hitellel magyarázza vagyona eredetét.

Július 20-ig 6746 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be az adóhivatal, melyeken összesen 25,6 milliárd forintnyi adókülönbözetet állapított meg; ez azt jelenti, hogy minden vizsgálat alá vont személy átlagosan 5,4 millió forint adót nem fizetett be – közölte a FigyelőNettel az APEH.

Elmondták azt is, hogy jelenleg 5652 vizsgálat még folyik, így a kormány által elvárt 10 ezer idei vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság mindenképpen befejezi. A hivatal nem bocsátkozott találgatásokba az év egészében befolyó összeg nagyságról, mert mint mondták, több jelentős adóhátralék-megállapítással kecsegtető ügy még folyamatban van, és az elmaradt adó összegén túl adóbírságot, késedelmi pótlékot és mulasztási bírságot is kiszabhat az adóhatóság.

Több szempontú a kiválasztás

A befejezett vagyonosodási vizsgálatok közel 30 százalékának alanyait több kiválasztási szempont együttes alkalmazásával ˝találták meg˝. A vizsgálatok tizedét nagy összegű tagi kölcsön nyomán, tizedét az adóbevallás elmulasztása miatt, tizedét pedig a tartósan veszteséges vállalkozások tulajdonosi köréből választották ki.

Emellett az adóhivatal figyelembe vette még a vizsgálatok megkezdésekor az adózók vagyongyarapodásával kapcsolatosan érkezett más adózói, társhatósági, rendőrségi bejelentéseket és pénzintézeti jelzéseket is.

Halogatási technikák

Az ellenőrzések jellemzően feszült légkörben zajlanak, de a magas ügyszámhoz viszonyítva kevés esetben fordul elő agresszív adózói magatartás – közölte az APEH.

A vizsgálatok során az adózók számos módszerrel próbálják akadályozni már az ellenőrzések megkezdését is: sokszor az erről szóló értesítést sem veszik át, ismeretlen helyen tartózkodnak, vagy ha átveszik az idézést, akkor a megjelölt időpontban nem jelennek meg a revizor előtt, jobb esetben hosszú külföldi utazásra vagy betegségre hivatkozva.

Egyre többen képviseletük ellátására adótanácsadókat vagy ügyvédeket hatalmaznak fel; gyakori, hogy tanácsukra megtagadják a szóbeli nyilatkozatot, vagy az ellenőrzéshez szükséges bizonylatokat nem, vagy csak hiányosan bocsátják a revízió rendelkezésére.

A nyitó megtakarítások megítélése okozza a legtöbb vitát az adózó és a revizor között: az ellenőrzésre kiválasztottak nagyon gyakran nagy összegű otthon tartott készpénzzel, korábbi ajándékokkal, esetleg örökséggel magyarázzák vagyonuk forrását.

Előfordul az is, hogy a vizsgált magánszemély vagy vállalkozása külföldi magánszemélytől vagy cégtől kapott jelentős kölcsönnel magyarázza vagyona eredetét. De arra is akad példa, sőt egyre gyakoribb a jelenség, hogy a vizsgált személy sok kis összegű kölcsönből ˝rakja össze˝ vagyona eredetét, vagyis azt állítja, hogy minden családtagjától, ismerősétől és üzlettársától olyan nagyságrendű hitelt kapott, amelyre a kölcsönt nyújtók jövedelme még fedezetet biztosít. Ilyenkor kapcsolódó vizsgálatok sorozatát bonyolítja le az adóhatóság, amelyben azt vizsgálja, hogy az akár külföldi kölcsönt nyújtónak lehetett-e pénze a hitelre.

Forrás: FigyelőNet



Kapcsolódó cikkek

2022. december 7.

Adócsalás vádjában bűnösnek találták Donald Trump két cégét

Adócsalás, valamint üzleti adatok éveken át tartó meghamisítása vádjában bűnösnek talált egy New York-i esküdtszék kedden Donald Trump volt amerikai elnökhöz köthető két vállalatot. Donald Trump szerint a cége elleni eljárás politikailag motivált “boszorkányüldözés”.