Újabb alkotmánybírósági pofon a kormánynak: semmis az elvárt adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az elvárt jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az ˝elvárt adó˝ adóelőlegének a megfizetéséről szóló rendelkezést – tájékoztatta a testület sajtófőnöke az MTI-t.

Az Ab a határozat kihirdetésének napjával megsemmisítette a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény egyes bekezdéseit, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény egyik bekezdését – mondta Sereg András. Az elvárt adó bevezetését 2006 közepén jelentette be a kormányfő az Új Egyensúly program keretében. Eszerint 2007. január 1-jétől a társasági adó hatálya alá tartozó adóalanyoknak adót kell fizetniük legalább egy minimális nagyságú elvárt jövedelem alapján. Az elvárt adó alapja a társas vállalkozások esetében a korrekciós tételekkel csökkentett összes bevétel 2 százaléka. Az adó mértéke megegyezik a társasági adóval.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek