Újra lecsapott a NAV a csempészre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy bűnismétlő cigarettacsempésztől száz kilogramm vágott dohányt foglaltak le – olvasható a NAV Facebook-oldalán.
 


A NAV pénzügyi nyomozói a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság autópálya rendőreivel közösen közúti ellenőrzést folytattak az M6-os autópálya egyik baranyai pihenőjében, amikor feltűnt nekik, hogy az egyik intézkedés alá vont sofőr feltűnően zavartan és idegesen viselkedik. Az egyterű személygépkocsit vezető 23 éves férfi a feltett kérdésekre válaszolva mondandójába is belekeveredett, és nem tudta megúszni az átvizsgálást.

A gyanú nem volt alaptalan. A csomagtartóból nagyjából száz kilogramm, vászonzsákokba csomagolt vágott dohány került elő, amelyről a férfi azt állította, hogy Nyíregyházán vásárolta.

Forrás: NAV

 

A pénzügyi nyomozók a dohányt lefoglalták, a sofőrt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, mivel nem első ízben próbálkozott füstölnivaló csempészésével: a bíróság korábban hasonló bűncselekmény miatt próbára bocsátotta. Most előzetes letartóztatásba került.

A nyomozás orgazdaság miatt folyik. A gyanúsított akár 3 év börtönbüntetésre is számíthat, ám ezt várhatóan súlyosbítja majd, hogy a bűncselekményt próbaidő alatt követte el.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.