Újszerű fűtési mód: bizonylattal tüzelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bevételt igazoló iratokat az üzemcsarnokok fűtésére használták, az adóhatóság nem díjazta az innovációt.


A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói a rajtaütéskor szembesültek azzal, hogy a baranyai nyílászárókat gyártó cégnél módszeresen elégették az eltitkolt bevételt igazoló iratokat – olvasható az adóhatóság weboldalán.  Az eddigi adatok szerint az elkövetők 850 millió forint áfát csaltak el és a feketén szerzett pénzt szétosztották egymás között.

A cég árnyékolástechnikai termékek és nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Elsősorban egyedi igények alapján folyik a gyártás, a kész termékeket magánszemélyeknek és viszonteladóknak értékesítik. Három dunántúli üzemben, több mint 100 ember dolgozik.

A nyomozók gyanúja szerint a termékek értékesítése fele arányban számla nélkül, feketén történt. A magánszemélyek egyáltalán nem, míg a gazdasági társaságoknak csak egy része kapott számlát. A számlanélküli értékesítésekkel és a bevétel egy részének eltitkolásával az áfafizetést akarták megspórolni. Az így szerzett feketejövedelmet a tulajdonosok és az őket segítő személyek szétosztották egymás között.

A bizonyítékok eltűntetésére trükkös módszerük volt: a papír alapú megrendelőket és a teljesítést igazoló iratokat az üzemcsarnokok fűtésére használták, míg a számítógépeken tárolt adatokat évente törölték.

A pénzügyi nyomozók az októberi akcióban 14 helyszínen tartottak házkutatást, adatokat gyűjtöttek, bizonyítékokat foglaltak le. A helyszíneken 28 személyt tanúként kihallgattak.

Két üzemben és egy családi háznál vették észre a nyomozók, hogy befűtöttek az eltitkolt bevételeket rögzítő megrendelőlapokkal, és további bizonyítékok is elégetésre vártak a kazánok mellett. Az egyik lakásban kábítószer-gyanús anyagot is találtak, ezért ott a rendőrség, míg az üzemekben a bejelentés nélkül foglalkoztatottak miatt a munkaügyi ellenőrök intézkedtek.

A nyomozás jelenleg különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az okozott kár megtérülése érdekében a nyomozók zár alá vették a társaság tulajdonában lévő iparterületet és a hozzá tartozó üzemcsarnokokat. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.