Utólagos adóalap-csökkentés az Európai Bíróság gyakorlatában (XIV. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunk utolsó előtti részében a héairányelv 90. cikkének közvetlen hatályát tárgyaló EUB-ítéletek szerepelnek.

Közvetlen hatály

Az EUB döntései közül több is foglalkozott a 90. cikk közvetlen hatályának kérdésével.

A C-337/13. sz. Almos-ügyben a kérdést előterjesztő bíróság először is arra várt választ, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése teljesíti‑e azon feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy közvetlen hatállyal bírjon az adóalanyok vonatkozásában.

Az EUB emlékeztetett arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamennyi olyan esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlenek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a tagállammal szemben hivatkozhatnak, amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba, vagy amennyiben nem megfelelően ültette azt át.

Valamely uniós rendelkezés akkor feltétlen, ha olyan kötelezettséget fogalmaz meg, amely nem tartalmaz feltételt, és nem függ – a végrehajtásában vagy hatályában – az Unió intézményeinek vagy a tagállamoknak semmilyen jogi aktusától.

A héa irányelv 90. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az érintett esetekben az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell. Jóllehet e cikk így a csökkentés összegének meghatározásához szükséges intézkedések elfogadása során bizonyos mérlegelési mozgásteret enged a tagállamoknak, ez a körülmény nem érinti az említett cikk szerinti esetekben az adóalap csökkentésének biztosítására irányuló kötelezettség egyértelmű és feltétlen jellegét. Ennélfogva teljesülnek tehát a közvetlen hatály gyakorlásához szükséges feltételek.

Az adóalanyok tehát a héaalapjuk csökkentése érdekében közvetlenül hivatkozhatnak a nemzeti bíróságok előtt a héairányelv 90. cikk (1) bekezdésére az állammal szemben, azaz ha az adott tagállam helytelenül ültette át az irányelvet a nemzeti jogba, ez nem fosztja meg az adóalanyokat az adóalap-csökkentéshez való joguktól.

A C-404/16. sz. Lombard Ingatlan Lízing ügyben a nemzeti bíróság kérdése arra irányult, hogy abban az esetben, ha valamely lízingszerződést véglegesen megszüntettek a lízingbevevő által fizetendő törlesztőrészletek nemfizetése okán, a lízingbeadó a héaalap csökkentése érdekében hivatkozhat‑e valamely tagállammal szemben a héairányelv 90. cikk (1) bekezdésére, jóllehet az alkalmazandó nemzeti jog egyrészt az ilyen esetet az e cikk (2) bekezdése szerinti „nemfizetésnek” minősíti, másrészt pedig nemfizetés esetében nem teszi lehetővé az adóalap csökkentését.

Az Almos ügyben hivatkozott indokok alapján az EUB ezen ítéletében is kifejtette, hogy a héairányelv 90. cikkének (1) bekezdése tekintetében teljesülnek a közvetlen hatály gyakorlásához szükséges feltételek.

A C-146/19. sz. SCT-ügyben a nemzeti bíróság kérdése arra vonatkozott, hogy milyen következtetéseket kell levonni abból a feltételezésből, hogy az a követelmény, amely nemfizetés esetén az adóalap megfelelő mértékű csökkentését a meg nem fizetett követelésnek az adóalany által az adóssal szemben indított csődeljárásban történő bejelentésétől teszi függővé, ellentétes a héairányelv 90. cikk (1) bekezdésével.

Az EUB emlékeztetett arra, hogy a nemzeti bíróság a belső jog alkalmazásakor köteles azt úgy értelmezni, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszi annak szövegét és célját, következésképpen kötelesek megfelelni az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 288. cikk harmadik bekezdésének. A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének e követelménye ugyanis az EUMSZ rendszeréből következik, legalábbis annyiban, hogy lehetővé teszi a nemzeti bíróságnak, hogy az előtte folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörének megfelelően biztosítsa az uniós jog teljes érvényesülését. Amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, a nemzeti bíróságnak mint tagállami szervnek – hatásköre keretében – kötelessége, hogy mellőzze a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak a folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével.

Az EUB ezen ítéletében is megállapította, hogy a héairányelv 90. cikk (1) bekezdése tekintetében teljesülnek a közvetlen hatály gyakorlásához szükséges feltételek. A nemzeti bíróságnak ezért – arra vonatkozó kötelezettsége alapján, hogy megtegye a megfelelő intézkedéseket e rendelkezés végrehajtásának biztosítása érdekében – a nemzeti jogot e rendelkezéssel összhangban kell értelmeznie, vagy, ha az ilyen összhangban álló értelmezés lehetetlen, mellőznie kell a nemzeti jog bármely rendelkezésének alkalmazását, amelynek alkalmazása az említett rendelkezéssel ellentétes eredményre vezetne.

A C-335/19. sz. E. sp. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság szerint a nemzeti szabályozásban előírt azon feltétel, melynek értelmében az adós nem állhat fizetésképtelenségi vagy felszámolási eljárás alatt, többek között annak elkerülésével, hogy sérüljön a csődjog által előírt hitelezői kielégítési sorrend, lehetővé teszi a lengyel jogrendszer koherenciájának biztosítását. Így, abban az esetben, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az említetthez hasonló feltételek ellentétesek a héairányelv 90. cikk (2) bekezdésével, a kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy a csődeljárásra vonatkozó nemzeti szabályok figyelmen kívül hagyásával kell‑e határoznia.

Az EUB erre vonatkozóan emlékeztetett arra, hogy a héairányelv 90. cikk (1) bekezdése vonatkozásában teljesülnek a közvetlen hatály gyakorlásához szükséges feltételek, valamint, hogy az uniós jog elsőbbségének elve azt jelenti, hogy minden nemzeti bíróságnak mint tagállami szervnek –hatásköre keretében – kötelessége, hogy mellőzze a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak az előtte folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével.

---