Változhat a tranzakciós illeték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már jövő hétre elkészülhet a következő évi költségvetés módosított verziója, amely, úgy tudjuk, már nem számol a jegybanki tranzakciós illetékből származó bevételekkel. Szakértők szerint a kormány a kiadási oldalt igyekszik lefaragni, hogy fenntartható legyen a költségvetés – írja keddi számában a Magyar Nemzet.


A tranzakciós illetékből származó mintegy 120 milliárd forintos bevétel helyett új forrást keresnének – tudta meg a lap.

Min t arról az Adó online többször is beszámolt, a júliusban Budapesten tárgyaló IMF-EU-küldöttség minden megbeszélésén világossá tette, hogy a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztését uniós jogszabályokba ütközőnek tartja, ráadásul az mindössze előrehozott adóbevételt jelent, mert a következő évben a kormánynak ki kell pótolnia az MNB veszteségét.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter és a kormányszóvivő ezért korábban úgy nyilatkozott, hogy az MNB megadóztatása változhat.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.