Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a jelenleg elérhető rendelettervezetek és a szabályozás iránya alapján az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések a nagyvállalatok számára több szempontból is jelentősen szigorodnak. Az új szabályozási környezet egyes támogatási programok átalakulását, illetve akár megszűnését is eredményezheti – olvasható a Deloizze Zrt. közleményében.
Márkus Csaba, a Deloitte Zrt. Kutatás-fejlesztési és Állami támogatások üzletágának igazgatója elmondta: 2013. december 31-én lejár például az Európai Bizottság jóváhagyása többek között az egyedi kormánydöntéssel odaítélhető támogatások rendszerére vagy a fejlesztési adókedvezményre vonatkozóan.
Egyelőre nem végleges, hogy ezen támogatási rendszereket mikor hosszabbítják meg a körvonalazódó új állami támogatási szabályok alapján, a meghosszabbítás maga pedig legkésőbb jövő év közepéig lehet érvényben.
Ezért a cégeknek fontos felkészülniük arra, hogy amennyiben az elkövetkező években olyan projekt megvalósítását tervezik, amelyhez egyedi Kormánydöntésen alapuló támogatást (EKD) és/vagy fejlesztési adókedvezményt vennének igénybe, akkor:
Fontos, hogy külön mérlegelés szükséges az olyan beruházási vagy kutatás-fejlesztési projektek ütemezésénél, amelyek méretüknél fogva az Európai Bizottság előzetes jóváhagyását igénylik.
RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények |
---|
Az új programozási időszakban megjelenő, többek között kutatást, technológiai fejlesztést, innováció megerősítését célzó, környezetvédelem és energiahatékonyság növelését ösztönző, valamint a foglalkoztatottsági szintet növelő projektek támogatására kiírt pályázatok legkorábban várhatóan a következő év második-harmadik negyedévétől érhetők majd el.
A 2014-2020-as uniós programozási időszakra tervezett projekteket, beruházásokat ezért szintén érdemes átgondolni és az azokra történő szakmai felkészülést már az elkövetkező hónapokban megkezdeni a körvonalazódó EU háttérszabályok véglegesedése tükrében, amelyek meghatározzák a hazai pályázati-támogatási rendszer jövőbeni kereteit és mozgásterét.
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!