Változnak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj szabályai
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napi fogyasztási cikkek értékesítéséből származó árbevétel alapján megállapított felügyeleti díj vonatkozásában a befizetési kötelezettség szünetel – írja az RSM DTM blogja.
Az Európai Bizottság két főigazgatósága (a Versenypolitikai, valamint az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság) a nyár folyamán vizsgálatot kezdeményezett a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek esetében 2015. január 1-vel bevezetésre került sávosan progresszívélelmiszerlánc-felügyeleti díj kapcsán, illetve a vizsgálat idejére felfüggesztette ezen díjtétel alkalmazását. Ezzel összefüggésben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2015. július 22-énhirdetményt tett közzé arról, hogy további tájékoztatásig a napi fogyasztási cikkek értékesítéséből származó árbevétel alapján megállapított felügyeleti díj vonatkozásában a befizetési kötelezettség szünetel.
Egységesen 0,1%
A vizsgálat még nem zárult le, azonban az élelmiszerlánc-felügyeleti tevékenységhez szükséges költségvetési bevételi források biztosítása érdekében lépésre volt szükség Magyarország részéről. E lépés keretében október 27-én benyújtásra került az Országgyűlés elé a T/6978. számú törvényjavaslat, mely legfontosabb elemeként visszaállítja az egységes 0,1 százalék mértékű díjkulcsot. A törvényjavaslat átmeneti rendelkezést tartalmaz azon érintettek számára, akik 2015. évi díjkötelezettsége a sávos progresszív adótábla megszüntetése, vagy a törvényjavaslat más módosítása miatt változik bevallási, befizetési kötelezettségük. Ezen gazdasági szereplők 2014. naptári évi árbevételük alapján 2015. december 30-ig tehetnek bevallást, vagy helyesbítő bevallást és 2015. évi díjfizetési kötelezettségüket 2016. január 31-ig jogosultak késedelmi pótlék mentesen megfizetni.
Vannak akik jól járnak…
Kedvező hír ez a nagy élelmiszer áruházláncok számra, hiszen amellett hogy díjfizetési kötelezettségük visszaáll a korábbi mértékre, még halasztást is kaptak a 2015. első félévre jutó díjfizetési kötelezettségükre, hiszen azt főszabály szerint már 2015. július 31-ig meg kellett volna fizetniük, így viszont mindkét díjrészletet egyszerre fizethetik meg a NÉBIH felé.
Vannak akik nem….
Kedvezőtlen változást is hoz a javaslat a személyi jövedelemadó bevallásra köteles természetes személyek számára, hiszen mindazonáltal hogy a törvényjavaslat visszaállítja díjfizetési kötelezettségüket, a 2014. évi előírásoktól eltérően már nem jövedelmük (költségeikkel csökkentett bevételük), hanem a bevételük után keletkezik 0,1% mértékű díjfizetési kötelezettségük, így a korábbiakhoz képest nagyobb mértékű díjfizetésre válnak kötelezetté.
Szankciók
További érdekességet is tartalmaz a javaslat, miszerint a felügyeleti díjfizetési kötelezettség elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén nem csupán késedelmi pótlék, hanem mulasztási bírság kiszabására is sor kerülhet, mely 10 000 forinttól 500 millió forintig terjedhet, de nem haladhatja meg a megelőző üzleti évben elért, a felügyeleti díj alapját képező nettó árbevétel (jövedelem) 10 százalékát.
A törvényjavaslat elfogadását követően beszámolunk majd arról is, pontosan milyen formában és hatállyal lépnek életbe a változások.
A bejegyzés szerzője Vizer József, az RSM DTM Hungary adómenedzsere. az RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.