Vámos fogások keleten és nyugaton


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt éjszaka során két helyszínen összesen csaknem 29 millió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű bőrkabátokat és magyar adójegy nélküli cigarettát a vámosok – olvasható a VPOP közleményében.

A Vám- és Pénzügyőrség Mélységi Ellenőrző Csoportjának járőrei a hegyeshalmi határátkelőhely kilépő oldalán ellenőriztek egy olasz rendszámú tehergépkocsit. A gépjármű román sofőrje a vámosok kérdésére, hogy van-e nála cigaretta, illetve szeszesital, nemleges választ adott, valamint elmondta, hogy Romániából Olaszországba szállít ruházati termékeket. A pénzügyőrök a tételes áruvizsgálat mellett döntöttek, amelynek során a csomagtérben – a különféle egyéb ruházati termékeken túl – több kartonban és műanyag táskában mindegy 300 darab Davidson-Motor E HD/US 1915 feliratú bőrmellényt és bőrkabát találtak, amelyeket a sofőr nem ismert el magáénak, eredetükről igazolást nem tudott bemutatni.

A ruházati termékek a vásárló megtévesztésére alkalmas hamisítványok. A csaknem 17 millió forint értékű kabátokat, mellényeket a Vám- és Pénzügyőrség lefoglalta, a sofőr ellen pedig áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A pénzügyőrök ugyanezen az éjszakán Hajdú-Bihar megyében is eredményesen dolgoztak. A vámnyomozók egy nyíradonyi ingatlanon tartottak házkutatást. Az ingatlan területén álló személygépkocsiban 3500 doboz, az egyik melléképületben pedig további 26 ezer doboz ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát találtak. A tulajdonos a dohányáruk származását, illetve adózott voltát nem tudta igazolni, azonban elismerte, hogy az árut ismeretlen személyektől vásárolta.

A vámosok a mintegy 14 millió forint értékű cigarettát lefoglalták és jövedéki orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak az ingatlan tulajdonosa ellen.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.