Varga: konszolidálódik az adópolitika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagy átalakítások után az intézkedések finomhangolása, konszolidációs időszaka következik; különösen igaz ez az adópolitikára – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa.


Az adópolitikát nem akarjuk gyökeresen megváltoztatni, a finomhangolás időszaka jön – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Portfolio.hu-nak adott interjújában.

Ugyanakkor az új miniszter nem volt maradéktalanul elégedett az eddigi adópolitikával: úgy vélte, kicsit sok volt a változás adófronton – amelyet persze indokolt az adózás filozófiájának változása – , ezen kívül pedig „2011-ben és 2012-ben is elcsúszott az adóbevételek tervezése”. „Ezen a fronton mindenképpen erősíteni kell a minisztérium szakmai munkáját” – nyilatkozta a miniszter, és bejelentette, hogy a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára Pankucsi Zoltán lesz, aki eddig a minisztérium számvitellel és könyvvizsgálattal foglalkozó főosztályát vezette.

A jövedéki adónál, áfánál nincs érdemi érdemi, időarányos elmaradás, van viszont a pénzügyi tranzakciós illetéknél – mondta az adóbevételekről Varga Mihály. „A bankszövetség és az előző tárcavezetés korábban kötött egy olyan megállapodást, melyben az is szerepelt, hogy bevétel-elmaradás esetén megvizsgáljuk az illeték kulcsának emelését. Tárgyalni fogunk a bankszövetséggel arról, hogy ennek szerintük mi az oka. A tranzakciós illetékben mutatkozó eddigi elcsúszás nem lehet az oka annak, hogy a túlzott deficit eljárás alól ne kerüljünk ki” – nyilatkozta a miniszter, aki megerősítette: kész az adóbevételek emelésére annak érdekében , hogy hazánk kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás alól.

Az interjúból ezen túl kiderül, hogy Varga Mihály a forint árfolyamának gyengülését átmenetinek tartja, és a devizahitelesek megsegírtése érdekében új eszköz bevetését nem tervezi, csak ha arról vállalható kompromisszumra lehet jutni a bankszövetséggel.

A teljes interjút itt olvashatja el.

A kormány már lefektette az adórendszer alapjait. Ennek értelmében a jövedelmi típusú adók helyett a fogyasztási típusúakra helyez nagyobb hangsúlyt a kormány – mondta a miniszterjelölt pénteken, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága ülésén.

A tavasz folyamán a hitelezés helyreállítását, bővítését célzó megállapodás születhet a kormány és a magyarországi bankok között – jelentette be Varga Mihály.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek