Varga védi a különadókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két különadó uniós felfüggesztése 35-40 milliárd forintos kiesést jelent – mondta Varga Mihály.


A magyar álláspont szerint nem ütközik uniós szabályba az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, illetve a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás – reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán arra, hogy az Európai Bizottság az ügyben vizsgálatot indított, és annak lezárásáig megtiltotta a progresszív kulcsok alkalmazását.

A nemzetgazdasági miniszter kifejtette, a két adó felfüggesztése körülbelül 35-40 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésből, de arra készülnek, hogy egyeztetnek az Európai Bizottsággal.

Varga Mihály úgy fogalmazott: azok az intézkedések, amelyek korábban hasonló szűrőn mentek át, végül „zöld jelzést” kaptak.

A számvitel nagy kézikönyve 2015

Részletezi az év közbeni és év végi számviteli teendőket; tippeket ad a jogszabályok kreatív alkalmazásához, egy-egy feladat alternatív megoldásához; számos ábrát, példát, összefoglaló táblázatot tartalmaz

A könyv áráért most megkapja az 57 számviteli eset megoldása c. kiadványt

Megrendelés >>

Ennek a két adónemnek az esetén is jó esélyt lát arra, hogy az Európai Bizottságot meg tudják győzni, a magyar kormány betartja az uniós előírásokat, csak olyan jogszabályokat fogad el, amelyek ezekkel harmonizálnak – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy már több mint 50 ezren érdeklődtek a családi otthonteremtési kedvezmény, illetve a program iránt. Varga Mihály hangsúlyozta, ha kifogyna a keret, a pótlást biztosítani tudják.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.