Veres: adókedvezmény kisvállalkozóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is döntés születik a parlament hétfői ülésén, amely szerint hat százalékponttal csökkenhet az érintettek befizetési kötelezettsége – erősítette meg Veres János pénzügyminiszter.

A javaslat szerint 50 millió forint adóalapig az eddigi 16 százalékos mértékű általános társasági nyereségadóval szemben 10 százalékot kell majd fizetniük a kisvállalkozásoknak – mondta a tárca vezetője.

A tervezetet a kormányzó pártok támogatják, így minden bizonnyal elfogadják az adótörvények hétfői, országgyűlési végszavazásán. A miniszter szerint nagyon fontosnak tartják a javaslatot, hiszen olyan vállalkozások előtt nyílik meg az adókedvezmény igénybevételének lehetősége, amelyeknek eddig nem volt módjuk fejlődésüket elősegítő közteher-mérséklésre.

Az adókedvezményt fejlesztésre, a beruházási hitelek törlesztésére és a többletfoglalkoztatás megteremtésére fordíthatják a vállalkozások – tudatta. ˝A többletpénzt, amely 50 millió forint adóalapnál évi 3 millió, a beruházásokhoz szükséges saját forrásuk növelésére is biztosíthatják˝ – mutatott rá.

Az adókedvezményt természetesen azok a vállalkozások vehetik igénybe, amelyeknek rendezett munkaügyi kapcsolataik vannak, azaz a szabályoknak megfelelő a foglalkoztatásuk. A kedvezmény igénybevételének feltételeként említette még, hogy az érintetteknek legalább egy alkalmazottal kell rendelkezniük.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.