Veres: készül az adócsökkentési terv
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Érdemi adó- és járulékcsökkentést tervez a kormány 2009-től – mondta Veres János pénzügyminiszter egy nyíregyházi sajtótájékoztatón.
Az érdemi változtatáshoz szükséges forrásokat a költségvetés kiadásának további mérsékléséből, az adórendszer szerkezeti átalakításából, a kedvezmények szűkítéséből és a feketegazdaság jelentős részének kifehérítéséből teremtenék elő.
Veres János kifejtette: tavasszal még egy 250 milliárd forint összegű mozgástér látszott az adó- és járulékcsökkentéshez. Ebből az összegből 120 milliárd forint már nincs meg, annyit vitt el a márciusi népszavazás miatti állampapírhozam-emelkedés, ez a kamatkiadás ugyanis 2009-et terheli – magyarázta.
Ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem zárja ki, hogy ne lenne 250 milliárdos, vagy attól is nagyobb a mozgástér a tervezett adó- és járulékcsökkentéshez. A pénzügyminiszter szerint jelenleg dolgoznak azon, hogy a népszavazás miatti kiesést pótolják, sőt ha lehetséges, 250 milliárdnál is nagyobb összeg álljon rendelkezésre az érdemi átalakításhoz.
Veres János megerősítette, hogy a 2009-es költségvetést, amit szeptember 30-án nyújt be a pénzügyi tárca a parlamenthez, maximum 3,2 százalékos GDP-arányos hiánycéllal állítják össze.
Forrás: Figyelőnet