VIII. Henrik pénzükért oszlatta fel a szerzetesrendeket – 3. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A római pápa figyelmeztetése ellenére VIII. Henrik elvált Aragóniai Katalintól, elvette feleségül Boleyn Annát. A papság megadóztatása, a pápai adók kincstári bevétellé tétele a politikai helyzetet tovább súlyosbította. Ebben a helyzetben Henrik a nehezebb utat választotta, a teljes szakítást a pápasággal. Az újabb házassági válságok kialakulása nem függött az egyházszakadástól, de Henrik sajátos megoldásainak ez azért feltétele volt.

Isten azt akarja, hogy a királynak, ne pedig Róma püspökének engedelmeskedjetek.

(részlet az 1534. évi parlamenti határozatból)

VIII. Henriknek már uralkodása elején is gondot okozott költséges életmódja. Ezt ideiglenesen megoldotta a pápai adók visszatartása, de válási szándéka miatt egyre több konfliktusa keletkezett a pápákkal, illetve az európai uralkodókkal. Ezek megoldásához további pénzügyi forrásokra volt szüksége, különösen, hogy újabb házassági problémái miatt a korábbi ellentétek elmélyültek.

Henrik megtalálta a megoldást! Az angol egyház fejeként a kincstár javára szedette az egyházadókat is, illetve a feleslegesnek tartott egyházi intézmények és szervezetek feloszlatásával, vagyonuk elvonásával segítette a királyságot gazdagodáshoz.

Az idősödő VIII. Henrik 1542-ben (ifjabb Hans Holbein festménye)

 

A Henrik által elindított folyamatok lánya, I. Erzsébet uralkodása alatt értek be igazán, nem véletlenül nevezték és nevezik ezt az időszakot aranykornak.

Hat feleség sem volt elég?

VIII. Henrik megítélésében elég általános az a hiedelem, hogy szexuális élvezeteket hajszolta, ezért is váltogatta a feleségeit, a megunt házastársakat pedig sorra vérpadra küldte. Az igazság ettől bizony távol áll!

VIII. Henrik Aragóniai Katalinnal való házassága majd két és fél évtizedig tartott, és a házasság érvénytelenítése is közrejátszott abban a folyamatban, amelynek eredményeképpen létrejött az anglikán egyház. A házasságból egyetlen gyermek, Mária érte meg a felnőttkort.

A Boleyn Annával kötött házasság már csak alig több, mint három évig tartott. Anna megcsalta Henriket (hogy ez igaz-e, vagy sem, eldönteni nem tudjuk, de Anna előélete alapján ez bizony elképzelhető!). Mivel ez a király és az angol egyház fejének megcsalását jelentette, felségsértésnek minősült, és mint főbenjáró bűn, a büntetés csak a halál lehetett. Annát 1536. május 19-én lefejezték. Lánya, Erzsébet később Anglia királynője lett, és az angol történelem aranykorát hozta el országa javára. Abban, hogy ide fajultak az események, szerepe lehetett annak is, hogy Annának nem sikerült fiúörököst szülnie Henriknek.

A király már 1536 első hónapjaiban vigasztalást talált Jane Seymournál. Jane rövidesen beköltözött a királyi lakosztályba. Az új házasságot mindössze 11 nappal Anna kivégzését követően, 1536. május 30-án kötötték meg. Másfél évvel később, 1537 október 12-én megszületett a várva várt fiú trónörökös is, akit Eduárdnak kereszteltek, és Henrik halála után ő lett a király Angliában VI. Edward néven. Eduárd születése után az öröm nem sokáig tartott, Jane 12 nappal a szülés után gyermekágyi lázban elhunyt.

Henrik meggyászolta Jane Seymourt, új házasságot csak Jane halála után jó két évvel kötött. Thomas Cromwell „hajtotta fel” az új arát, méghozzá a kontinensről, Clevei Anna személyében. A kor szokásai szerint az udvari festő – ifj. Hans Holbein – miniatúrát készített a feleségjelöltről, és Henrik ezt megismerve fogadta el Annát. Anna Angliába utazott, de már megérkezése sem volt zökkenőmentes. Messze nem volt olyan szép, mint azt a miniatúra ígérte. A házasságot 1540. január 6-án (kénytelen kelletlen) megkötötték, de Henrik megegyezett – tisztes anyagi ellenszolgáltatás fejében – Annával, hogy elválnak. A házasságot július 9-én érvénytelenítették, arra való hivatkozással, hogy a pár nem hálta el a házasságot. Anna elveszítette a férjét, de Henrik – egyfajta testvéri szerepben – a későbbiekben is többször kikérte véleményét a királyság ügyeiben. Anna tíz évvel túlélte Henriket. A balul sikerült házasság miatt Holbein jó időre kegyvesztett lett, de még ennél is súlyosabb árat fizetett Thomas Cromwell kancellár, akit felségárulás vádjával letartóztattak, és 1540. július 28-án lefejeztek.

Clevei Anna (ifjabb Hans Holbein festménye, 1539)

 

A házasság érvénytelenítését követően alig egy hónappal Henrik új arát talált magának, feleségül vette 1540. július 28-án Howard Katalint. Katalin már korábban is ismert volt szerelmi tapasztalatairól, a nagyobb baj, hogy kapcsolatait a király feleségeként is tovább folytatta. Ez természetesen kitudódott, a következmény nem lehetett más, mint a felségárulás vádja, Katalin elítélése és lefejezése (1542. február 13.).

Henrik újabb házassági próbálkozást tett másfél évvel később. A király a már kétszeresen megözvegyült Parr Katalint vette feleségül 1543. július 12-én. Katalin sem volt az erény mintaképe, állítólag ő is kereste a boldogságot máshol is, nem csak a király ágyában. Kis híján újabb tragédiát eredményezett ez, de végül Henrik megbocsátott. Katalin túlélte Henriket, sőt a király halálát követően negyedszer is férjhez ment. Katalinnak utolsó házasságából gyermeke is született 1548-ban, viszont Katalin a szülést követően öt nappal gyermekágyi lázban meghalt. Érdekesség, hogy az utolsó férj, Thomas Seymour VIII. Henrik gyermekágyi lázban elhunyt harmadik feleségének, Jane Seymournak a testvérbátyja volt.

Összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy Henrik házasodási kedvének elsődleges oka az volt, hogy uralkodói kötelezettségét teljesítse, és megfelelő időben törvényes fiúörökösről gondoskodjon.

Feleségei közül ketten túlélték, Aragóniai Katalintól – ha nem is békésen – elvált, Jane Seymour pedig szülést követően hunyt el. Henrik „mindössze” két feleségét küldte a vérpadra, mindkettőt felségárulásért ítélték el, egyiküket bizonyosan elkövetett tetteiért, de Boleyn Anna esetében is igaz lehetett a vád.

A szerzetesrendek feloszlatása, az egyházi vagyonok elkobzása

A XV-XVI. század Angliájában (is) számos kolostor működött. Ezek között voltak óriási intézmények sok szerzetessel, de sok parányi rendház is működött. Eredeti feladatuk szerint imádkozniuk és misézniük kellett alapítóik, adományozóik és azok családtagjainak lelki üdvéért. A XVI. század elejére a kolostorok kezdtek idejétmúlttá válni, a szigorú szerzetesi életmód helyett gyakran találkozhatott az egyház és a köznép is tunya, lusta szerzetesekkel, kételyek merültek fel a szerzetesi házak hasznosságát illetően (anélkül, hogy megrendült volna a purgatórium doktrínájával kapcsolatos hit).

A javulás megfelelő útjának azt tartották, ha a szerzetesrendeket megfosztják vagyonuktól, rákényszerítve ezzel a szerzeteseket a dolgos életre.

Az első ezzel kapcsolatos javaslat jó száz évvel korábban, 1410-ben született meg (IV. Henrik uralkodása idején). VIII. Henrik uralkodása alatt, az 1520-as években ismét megfogalmazták ezt a javaslatot, és Wolsey bíboros és kancellár 1528-ban meg is kapta a pápától az engedélyt a 12 főnél kisebb létszámú apáca- és szerzetesrendek feloszlatására. Ennek alapján elindult a folyamat, de az egyéb események (házasságok, válások, pápai kiközösítések) a tényleges végrehajtást egyelőre elodázták.

Két bizottságot hoztak létre Thomas Cromwell kancellár utasítására 1535-ben. Az egyik felmérte az egyház vagyonát (elkészítette a Valor Ecclesiasticust), abból a célból, hogy kiszámíthassák az adóztatás lehetséges mértékét. A másik bizottság a kolostori élet tisztaságát, fegyelmezettségét vizsgálta, a hibák kiküszöbölésére utasításokat adott. Ezzel tulajdonképpen világi felügyelet alá helyezték a szerzetesi életet.

Thomas Cromwell (ifjabb Hans Holbein festménye, 1532–1533)

 

A felmérés alapján 1536-ban a parlament törvényt hozott a 12 főnél kisebb vagy évi 200 fontnál kevesebb jövedelemmel rendelkező rendházak feloszlatására. A földek a királyra szálltak át, a szerzetesek és apácák vagy átmentek nagyobb rendházakba, vagy a világi életet választhatták, a rendfőnökök öregségi járadékot kaptak. A Henrik uralkodása alatt feloszlatott 453 kolostornak közel felét ezen törvény alapján oszlatták fel, igen gyorsan, 1537-ben megtörtént a végrehajtás is.

Bár az erkölcsösség hivatkozási alap volt az intézkedéseknél, a valós cél a királyi kincstár feltöltése volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az írországi kolostorok feloszlatását is törvényben rendelték el, vagyonuk a királyra szállt, viszont itt már szó sem esett a szerzetesi élet tisztaságáról.

Thomas Cromwell utasítása az angol papság számára Isten nevében Ámen. – Az Úristen 1536. évében, a mi uralkodónknak, VIII. Henrik Úrnak, Anglia és Franciaország királyának, a hit védőjének, Írország urának, az angol egyház e földön legfőbb fejének 28. esztendejében. – Cromwell Tamás lovag, Cromwell lordja, urunk és uralkodónk, a király titkos pecsétjének őre és e királyságot illető minden egyházi joghatósági ügyben helyettese, a következő és kellően megindokolt rendszabályok betartását és végrehajtását az alábbi megszabott büntetés terhe alatt az ezen esperességben tartózkodó esperesnek, plébánosoknak, vikáriusoknak és más lelkipásztorkodással foglalkozó javadalmasnak (stipendaries hauyung cure of soulle) elrendelem és előírom: Először, hogy az esperes, a plébánosok, a vikáriusok és minden más, az esperességhez tartozó lelkipásztorkodó javadalmas pap saját személyében hűségesen fogadja és tartsa meg, és amennyiben rajta áll másokkal is fogadtassa és tartassa meg azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyeket e királyságban a római püspök állítólagos (pretensed) hatalmának megszüntetésére és kiirtására, Anglia egyháza legfőbb feje (supreme head), a király tekintélyének és joghatóságának megállapítására és megerősítésére hoztak. Ezért minden negyedévben beszédeikben bizonyítsák azt, hogy a római püspök bitorolt hatalmának és joghatóságának az isteni törvényben semmi alapja vagy támasza nincs, tehát azt teljes joggal szüntették és semmisítették meg… Ezek után irányában (ti. a pápa) senki semmiféle engedelmességgel nem tartozik. A király birodalmában Isten után a legfőbb hatalom és uralkodó (potentate or power). Birodalmában, Isten parancsa szerint, neki mindenki – minden más hatalom és uralkodó kizárásával – a legteljesebb hűséggel engedelmeskedni tartozik… Ezentúl tilos bármilyen képet, ereklyét tiszteletre kitenni… Tilos valamely szent tiszteletére rendezett zarándoklat.

Az utasítást kegyetlenül végrehajtották. Megszűnt a canterburyi zarándoklat, a szentek ereklyéit (köztük Becket Tamás földi maradványait is) elégették, a szenteket ábrázoló képeket megsemmisítették. Kész csoda, hogy ilyen körülmények között két Becket-ábrázolás mégis fennmaradt, az egyik egy üvegablak Canterburyben, a másik egy mennyezeti kép Chesterben.

Becket Tamás meggyilkolása (Chesteri katedrális)

 

A módszerek a következő évtől kezdve durvultak el igazán, a feloszlatásokat már erőszakkal kényszerítette ki a kormányzat, viszont mindenkinek biztosították az öregségi járadékot. A kolostorok földje és egyéb vagyona a királyra szállt át, ezt 1539-ben a parlament törvényben is elrendelte.

A kisebb rendházak feloszlatásának, majd a nagy kolostorok „önkéntes” átadatásának folytatásaként a püspökségek birtokaira is sor került.

Az intézkedések eredményeként a hitéleti tevékenységet továbbra is ellátták az egyházi szervezetek, de most már vagyonuk jelentős részétől megfosztva; annyi vagyont hagytak meg az egyháznál, amennyi a tevékenység ellátásához nélkülözhetetlen volt. Az elvont vagyon, illetve a korábban egyházi jogcímeken beszedett adók ezt követően az uralkodói kincstárat gyarapították.

Egyházreformáció

Henrik vallással kapcsolatos intézkedései kevéssé érintették a vallási doktrínákat, kivéve a pápa szerepével kapcsolatos hittételeket (amelyek egyébként sem a Biblián alapultak). A vallásos tevékenység megerősítésére 1536-ban kiadták az úgynevezett Tízcikkelyes Hitvallást, majd 1539-ben a Hatcikkelyes Hitvallást. Ezek szellemiségét megőrizve készült el 1543-ban az anglikán katekizmus, a King’s Book.

Henrik 1547-ben hithű katolikusként halt meg (igaz, nem valami jó katolikusként).

A reformációs folyamat tulajdonképpen Henrik halálát követően gyorsult fel. Kiskorú fiának, VI. Edwardnak az uralkodása alatt (1547–1553) a reformációt támogató régensek kezébe került a hatalom, különösen jelentős szerepet játszott ebben Thomas Cranmer canterburyi érsek. Betiltották a képek tiszteletét, engedélyezték a papi nősülést és bevezették a nemzeti nyelven való misézést. Megkezdődött a távolodás a római hitelvektől.

Edward halálát követően VIII. Henrik Aragóniai Katalintól született lánya lett az uralkodó (1553–1558). (A kilenc napig uralkodó Lady Jane Greyről most nem írunk bővebben.) Mária katolikus neveltetésben részesült, megpróbálta visszaállítani a korábbi egyházi tanításokat, üldözte a protestánsokat, ezért a „Katolikus” előnévvel is szokták őt említeni. A máglyahalálra ítélt protestánsok jelentős száma miatt viszont kiérdemelte a „Véres” előnevet is, bár messze nem volt annyi halálos ítélet az uralkodása alatt, mint apja idejében (becslések szerint Henrik uralkodása alatt mintegy 70-80 000 kivégzés történt, míg Mária uralkodása alatt az elítéltek száma nem érte el az ezret, azaz Mária kevesebb embert végeztetett ki teljes uralkodása alatt, mint apja évenként). A kivégzettek között meg kell említeni Thomas Cranmer canterburyi érseket, aki a protestáns hit terjesztéséért máglyahalált halt.

Thomas Cranmer portréja (Gerlach Flicke, 1547)

 

Mária halála után Boleyn Anna lánya, Erzsébet került a trónra (1558–1603). A reformációs folyamat felerősödött, a katolikusokat üldözték, gyakran kivégezték őket hitükért. Az anglikán egyház megerősödött, Erzsébet újra elfogadtatta a királyi egyházfőséget. Az 1563-ban kidolgozott Harminckilenccikkelyes Hitvallás rögzítette a teológiai alapokat. Az Erzsébet-féle reformok egy a liturgiájában katolikus, teológiájában protestáns nemzeti egyházat eredményeztek, amely a kontinensen elindult reformációs folyamatoktól jelentős mértékben eltért.

A pápa 1570-ben kiközösítette Erzsébetet, de ez nem hatotta már meg a királynőt, válaszul a titokban szervezkedő jezsuiták közül 125-öt kivégeztetett. A pápai jóváhagyással támadó Nagy Armada (1588) csúfos kudarca tovább erősítette az angol birodalmat.

Az anglikán egyházzal szemben fellépők is létrehoztak egy egyházat, melynek a presbiteri egyház nevet adták. Ők meg akarták tisztítani az anglikán egyházat a katolicizmus maradványaitól, ezért puritánoknak nevezték őket (purus latinul tiszta).

Irodalom:

Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve (Szent István Társulat, 2001, Budapest)

Hoyle, R. W.: A kolostorok feloszlatása VIII. Henrik idején (Fodor Mihályné ismertetése; Klió, 1996/3., 52-57.pp.) Eredeti írás: R. W. Hoyle: The Origins of the Dissolution of the Monasteries. (A kolostorok feloszlatásának előtörténete) The Historical Journal, 38. kötet, 2. szám, 1995. június, 275–305 p. (http://www.c3.hu/~klio/klio963/klio052.htm)

 

Röviden a cikksorozat főbb szereplőiről VII. Henrik (1457. január 28. – 1509. április 21., uralkodott 1485. augusztus 22-től haláláig): VIII. Henrik apja, aki III. Richárdot legyőzte a bosworth-i csatában. Házasságával egyesítette a York- és a Lancaster-házat, ezzel befejeződött a rózsák háborúja. Címerében egyesítette a fehér és a vörös rózsát, ez az ún., Tudor-rózsa. Artúr (1486. szeptember 20. – 1502. április 2.): VII. Henrik elsőszülött fia, a trónörökös. 1501-ben, 15 évesen vette feleségül Aragóniai Katalint, a házasságkötés után öt hónappal meghalt. VIII. Henrik (1491. június 28. – 1547. január 28., uralkodott 1509. április 21-től haláláig) Aragóniai Katalin (1485. december 16. – 1536. január 7.): Előbb Artúr trónörökös felesége, majd 1509. június 11-étől 1533-ig VIII. Henrik első felesége. A házasság érvénytelenségét Thomas Cranmer canterburyi érsek 1533. május 23-án mondta ki (visszamenőlegesen). I. (Katolikus vagy „Véres”) Mária édesanyja, aki 1553-tól 1558-ig volt Anglia uralkodója. Boleyn Anna (1501/1507 között – 1536. május 19.): VIII. Henrik második felesége (1533. január 25-től). Hűtlensége miatt lefejezték. I. Erzsébet édesanyja, aki 1558-tól 1601-ig ült Anglia trónján. Jane Seymour (1508. október 10. – 1537. október 24.): VIII. Henrik harmadik felesége (1536. május 30-ától). Gyermeke születését követően meghalt. Fia VI. Edward néven 1547 és 1553 között volt Anglia királya) Clevei Anna (1515. szeptember 22. – 1557. július 16.): VIII. Henrik negyedik felesége, akit 1540 január 6-án vett feleségül, Anna beleegyezésével a házasságot fél évvel később, július 9-én érvénytelenítették. Howard Katalin (1521 körül – 1542. február 13.): VIII. Henrik ötödik felesége (1540. július 28-ától). Hűtlenség miatt lefejezték. Parr Katalin (1512 körül – 1548. szeptember 5.): VIII. Henrik hatodik, utolsó felesége (1543. július 12-étől). Két férje volt Henrik előtt, akik meghaltak már korábban. Hűtlensége miatt Henrik őt is ki akarta végeztetni, de aztán meggondolta magát. Henrik halála után újból férjhez ment. Thomas Wolsey (1473. március – 1530. november 29.): Bíboros, Anglia Lordkancellárja. Nem volt hajlandó VIII. Henrik első házasságát érvényteleníteni, perbe fogták, de még az ítélethozatal előtt meghalt, valószínűleg meggyilkolták. Morus Tamás (1478. február 7. – 1535. július 6.): Anglia Lordkancellárja. Nem fogadta el azt, hogy az angol egyház feje a király, ezért lemondott hivataláról. Később perbe fogták és lefejezték. A katolikus egyház 1935-ben szentté avatta. Az ő műve az Utópia, de elképzelhető, hogy a Luther ellen írt (VIII. Henrik nevével jelzett) Assertio Septem Sacramentorum (A hét szentség védelme) című könyv is az ő munkája. Thomas Cromwell (1485 körül – 1540. július 28.): 1534-től VIII. Henrik kancellárja, legkedvesebb minisztere, az angliai reformáció végrehajtója. 1540-ben kegyvesztetté válik, perbe fogják, lefejezik. Thomas Cranmer (1489. július 2. – 1556. március 21.): Az angol egyház egyik fő reformátora és az első protestáns canterburyi érsek. Ő adta össze VIII. Henriket Boleyn Annával, illetve érvénytelenítette Henrik és Aragóniai Katalin házasságát. X. Leó pápa (pontifikátusa 1513-tól 1521-ig tartott): Tőle kapta VIII. Henrik 1521-ben a „Defensor Fidei” („A Hit Védelmezője”) címet. VII. Kelemen pápa (pontifikátusa 1523-tól 1534-ig tartott): Az utolsó reneszánsz pápa. Nem volt hajlandó elismerni Henrik és Aragóniai Katalin házasságának érvénytelenségét. 1533. július 11-én kiadott bullájában kiátkozta Henriket, de 1533 szeptemberig feloldotta az átkot. III. Pál pápa (pontifikátusa 1534-től 1549-ig tartott): 1535-ben kiközösítette VIII. Henriket, de a bullát csak 1538. december 17-én hozták nyilvánosságra. Hivatalosan ettől az időponttól vált Henrik kiátkozottá.

 

 

---