VIII. Henrik – Válások és szakítások – 2. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

VIII. Henrik uralkodói kötelezettségeinek teljesítésével több probléma is volt. Uralkodásának elején a hatékony kormányzás pénzügyi feltételeinek megteremtésével kellett küzdenie, majd a megfelelő örökös megszületése okozott nehézségeket. Mindezek összeütközést eredményeztek a Szentszékkel is, ami az egyházszakadás előjelének volt tekinthető. Van olyan történészi vélemény, amely szerint az egyházszakadás valódi oka az adók körül keresendő.

Henrik királyt … a nagy kiközösítés teljes büntetése alá helyezzük.

(részlet III. Pál pápa bullájából)

Az isten kegyelméből uralkodó királynak két fontos kötelezettséggel kellett számolnia.

Egyrészt hatékonyan kellett kormányoznia, ami az ország védelmét, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás működtetését, a királyi udvar igényeinek kielégítését, valamint a nemesség és az egyház támogatását is jelentette. Természetesen mindezek pénzügyi forrásait is elő kellett teremteni, amihez jól működő adórendszerre van szükség.

Másrészt gondoskodnia kellett arról, hogy uralkodásának vége (halála) után megfelelő, törvényes örökös tudja folytatni a kormányzást. Ehhez arra volt szükség, hogy mire bekövetkezik a halála, legyen egy (vagy több) olyan fiúörökös, aki ekkorra már elérte a nagykorúságot.

Hogy az örökös biztosítása mennyire fontos, a középkor számos példája mutatja, így a magyar Mátyás király esete is, akinek nem volt törvényes örököse, halála után életművét lerombolták, egyenes út vezetett a mohácsi vészig, és az azt követő másfél évszázados hódoltságig.

Házassági válsághelyzet Aragóniai Katalinnal, a pápai adók visszatartása, a papság megadóztatása

VIII. Henrik uralkodása jól indult a törvényes örökös létrehozása terén, miután megörökölte a trónt, pápai diszpenzációval feleségül vette elhunyt bátyja özvegyét, Aragóniai Katalint. Az uralkodópár koronázására ezt követően néhány nappal került sor. Fél évvel később megszületett az első gyermek, sajnos halva, és leány volt. A következő években több terhesség, vetélés, halva születés, kisgyermek korai halála sújtotta az uralkodópárt. Hat évet kellett várniuk, mire 1516-ban egy gyermekük élve született, és nem halt meg kisgyermekkorban, viszont ez is „csak” leány volt (ő lett később I. Mária néven Anglia királynője). Mária születésekor a királynő 31 éves volt, Henrik még csak 25. Két évvel később még született egy leánygyermekük, de az is halottan. Henrik türelmes volt, még jó egy évtizeden át próbálkozott, sikertelenül, nem tudunk arról, hogy volt-e Katalinnak terhessége.

VIII. Henrik hatalma csúcsán

 

Henriknek persze voltak szeretői, de nem több, mint amennyi egy uralkodó esetében abban a korban szokásos volt. Egyik szerelmétől 1519-ben fiúgyermeke is született, Henry FitzRoy, aki túlélte a kisgyermekkor megpróbáltatásait. Ő viszont nem volt törvényes gyermek, tehát a hatalom öröklése nála szóba sem kerülhetett (FitzRoy 17 évesen, még Henrik uralkodása idején halt meg).

1519-ben jelent meg Boleyn Mária az udvarban, aki Katalin egyik udvarhölgye lett. Henrik megkörnyékezte, sikerrel. Valószínűleg ebből a kapcsolatból Henriknek két további gyermeke született, mindketten túlélték Henriket, sőt az 1526-ban született fiú 70 évet élt.

Boleyn Mária húga, Anna 1522-ben jelent meg az udvarban. Előtte Hollandiában és Franciaországban szerzett sokfajta ismeretet. Egyes kutatók szerint ebben szerelmi ismeretek is voltak. Anna gyorsan elcsavarta Henrik fejét, de a leány – ismerve nővére tapasztalatait – nem adta magát olyan könnyen. Ő királyné akart lenni! Ennek viszont komoly akadálya volt! Henrik házas volt, házasságát pápai diszpenzációval kötötte, és a római egyház szabályai szerint válásra nincs lehetőség.

Henriknek tetszett volna a házasság Boleyn Annával, ezzel esélyét növelte volna egy törvényes trónörökös megszületéséhez, miközben Katalinnál erre az esélyek egyre kisebbek lettek. Akkoriban a nőket tartották felelősnek a gyermek nemének kialakulásában is, így a korábbi sikertelen terhességek és szülések is mind Katalin ellen szóltak. Henrik már 1527-ben közölte tanácsadóival nősülési szándékát.

Ha válni nem lehetett, akkor azt kellett bizonyítani, hogy a Katalinnal kötött házasság Isten előtt nem érvényes. Ehhez az egyházi ügyekben korábban már nagy jártasságot szerzett Henrik a Biblia két egymásnak ellentmondó parancsát próbálta felhasználni.

Lev 20,21 Ha valaki nőül veszi testvére feleségét, ez tisztátalanság, mivel testvérének meztelenségét fedi föl, ezért haljanak meg gyermek nélkül. MTörv 25,5 Ha testvérek laknak együtt, s egyikük meghal anélkül, hogy gyermeket hagyna hátra, az elhunyt felesége ne menjen hozzá egy kívülről, idegen családból való férfihez. Menjen be hozzá a sógora, s vegye el; sógori kötelezettségének eleget téve.

Természetesen Henrik a Leviták könyvének parancsát gondolta a maga igaza mellett érvényesíttetni. Megbízta Wolsey bíborost (aki egyben kancellár is volt), hogy érje el a pápánál a házasság érvénytelenítését. Wolsey igyekezett jó kapcsolatot ápolni a pápával, mivel maga is aspirált a pápai trónra.

VIII. Henrik hat felesége „időrendben”

 

Több küldöttséget is menesztettek Rómába. Róma óvatos volt, és kikérte az európai egyetemek véleményét a bibliai parancsok ellentmondásának feloldására. Az Aragóniai Katalinnal kötött házasságot érvénytelennek nyilvánították Oxford, Cambridge, Párizs, Orleans, Angers, Bourges, Toulouse, Bologna, Padua, Pavia egyetemei, viszont érvényesnek ismerte el Löwen, Nápoly, Salamanca, Alcala, Granada. Wittenbergben Luther is úgy nyilatkozott, hogy az első házasság érvényes. Nem jelentéktelen momentum volt, hogy Katalin V. Károly német római császár nagynénje volt.

A helyzeten nem segített az sem, hogy 1529-ben a király nyomására az angol parlament határozatot hozott arról, hogy meghatározott ideig az angol egyházi adók (tized) Rómának járó részét visszatartják. Ez Rómát igen érzékenyen érintette, mivel a római építkezések, annak részeként a Szent Péter bazilika építése óriási költséget jelentettek. Ugyancsak 1529-ben megnyirbálták a klérus jogi kiváltságait.

Henriknek nagyon jól jött a tized visszatartása, hiszen ez a kincstári bevételeket növelte. Ettől kezdve a királyságnak megszűntek a pénzügyi gondjai, a későbbi döntések pedig még tovább gazdagították a királyt és országát.

A zsarolás nem érte el célját, sőt visszájára sült el, a pápa elutasította a házasság érvénytelenítését. Ebben azért szerepet játszott az is, hogy V. Károly seregei 1527-ben elfoglalták és kirabolták Rómát, magát VII. Kelemen pápát is foglyul ejtették (Sacco di Roma), őszentsége kiszolgáltatottá vált a császár felé. Illetve Rómában virágzott a korrupció, és a szakértők véleménye is megvásárolható volt, a spanyol udvar pedig bővelkedett aranyban (szemben az angolokkal).

Katalint 1529-ben bíróság elé is állították a házasság érvénytelenítése céljából, de Katalin nem volt hajlandó kolostorba vonulni, sőt megesküdött rá, hogy nem hálta el a házasságot Artúr herceggel, így a házasság semmissé nyilvánítása ezen az úton sem valósulhatott meg. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy VII. Kelemen pápa az angol egyháznak és az udvarnak írt levelében egyházi átokkal fenyegette meg azt a klerikust vagy ítélőszéket, amely kimondja Henrik és Katalin házasságának érvénytelenségét. Ez azt eredményezte, hogy a kánonjog alapján nem lehetett a házasságot érvényteleníteni.

Wolsey bíboros ezt követően kegyvesztetté vált, perbe fogták, de a tárgyalások során 1530. november 29-én elhunyt. Igen valószínű, hogy nem természetes halállal halt meg.

Wolsey utóda (már 1529-ben) Morus Tamás lett a kancellári székben. A válást továbbra is „békés” eszközökkel szerették volna elérni, bár erre egyre kevesebb volt a remény.

Az angol papság gyűlésén Henrik százezer fontot szavaztatott meg magának 1531. február 11-én, azon a címen, hogy ő az angol egyház feje és protektora (Protector and supreme head of the English Church and clergy), igaz azzal a kikötéssel, hogy „inquantum per legem Christi licet”, azaz amennyiben ez Krisztus törvényével összeegyeztethető. Nem volt ez szokatlan lépés, az angol királyok már korábban is beleszóltak az angol egyház ügyeibe, sőt az angol parlament 1353-tól tiltotta a pápai beavatkozást a püspöki kinevezésekbe, és Rómához jogi ügyekben fellebbezni sem lehetett, az egyház különleges leányának titulált angol hierarchia ezer szállal kapcsolódott a katolikus egyházhoz.

Az angol egyház hatalmas büntetést kellett hogy fizessen felségsértés vádja miatt. A felségsértés az egyház időhúzó magatartása volt, amellyel elodázták Henrik házasságának felbontását.

Morus nem kívánt állást foglalni a király házasságának érvényességéről, arra hivatkozva, hogy se nem egyházjogász, se nem erkölcstan-tudós (a király válása ügyében inkább Aragóniai Katalin mellett állt, mivel mindketten hithű katolikusok voltak, Boleyn Annával ellentétben, aki inkább a lutheri tanokhoz vonzódott). Azzal, hogy Henrik az angol egyház fejének ismertette el magát, amellyel egyben kétségbe vonta a pápa fennhatóságát Angliában, Morus elkötelezett katolikusként nem tudott azonosulni, így 1532. május 16-án lemondott hivataláról.

Morus Tamás Holbein festményén

 

A kancellári székben Morus utóda Thomas Cromwell lett, aki már nem ragaszkodott annyira a katolikus elvekhez, és sorra fogadtatta el a parlamenttel azokat a törvényeket, amelyek az angol egyházat egyre messzebb sodorták a római katolikus elvektől. Teljesen megszüntették a Rómának fizetendő adót (most már nem ideiglenes jelleggel, hanem véglegesen), megtiltották az angol papok külföldi állomásozását, a pápai törvényszékre a fellebbezést, stb.

1532. augusztus 22-én meghal William Warham, Canterbury érseke. Henrik egyházfőségi hatalma alapján 1533-ban Thomas Cranmert nevezi ki érsekké. Az új érsek már 1533 január 25-én – titokban – megeskette VIII. Henriket Boleyn Annával, amely cselekménnyel a résztvevők automatikusan kiközösítésbe estek, ez azonban már kevésbé izgatta őket. Cranmer ezt követően fő feladatának Henrik első házasságának érvénytelenítést, illetve az angol egyház Rómától való szakítást tűzte ki célként. A házasság érvénytelenítésre 1533. május 25-én került sor, ezt követően Cranmer elismerte Henrik és Boleyn Anna házasságát. Alig kilenc hónappal később megszületik első gyermekük, Erzsébet, aki majdan Anglia egyik legnagyobb uralkodója lesz.

VII. Kelemen pápa 1533. július 11-én kiadott bullájában kimondta, hogy Katalin és Henrik házassága érvényes, és nem engedélyezi a király újabb házasságát; ha esetleg mégis megtenné, az ebből a frigyből született gyermekek mind törvénytelenek lesznek (a Vatikáni Levéltárban őrzik VII. Kelemen pápa angol eseményekre adott válaszát, a kiközösítő bullát), de 1533 szeptemberig a pápa feloldotta az átkot. A bulla kiadása már „események utáninak” minősült, az angol egyház vezetőit (Henriket és Cranmert) nem befolyásolták döntéseikben.

A római ítélőszék 1534 márciusában hozott ítéletet, amely szerint Henrik és Katalin házassága érvényes, az nem bontható fel, a pápa megerősítette korábbi bulláját.

Ezek a döntések csak megerősítették az angol egyház elszakadása érdekében tett lépéseket. Az angol parlament 1534. november 3-án fogadta el az Act of Supremacy elnevezésű törvényt, amely szerint az angol uralkodó az angol egyház feje, azaz nincs fölötte és egyháza fölött a pápának fennhatósága. Ezzel az angol egyház végleg elszakadt Rómától, ugyanakkor ez még nem tekinthető reformációnak, a katolikus hitelveket – egyelőre – megtartották. (Érdekes párhuzam, hogy VII. Henrik címei között is szerepelt a Supreme Head of the Church of England, azaz az angol egyház legfőbb feje, de halála után a címet megszüntették.) Az 1534. évi parlament véglegesen megszüntette a pápai hatalom jövedelemforrásait és Henriket ruházta fel az egyházi jövedelmek, birtokok és az egyházi törvénykezés jogával, ahogy azzal a joggal is, hogy reformálhassa az egyházat, és üldözhesse az eretnekeket.

VII. Kelemen pápa (Sebastiano del Piombo festménye)

 

VII. Kelemen 1534. szeptember 25-én meghalt, utódja III. Pál pápa 1534. november 1-jén foglalta el Szent Péter trónját. Természetesen az új pápa nem hagyhatta elveszni angol híveit, és az Angliából származó adóbevételeket. Az új pápa ismét a korábbi eszközhöz nyúlt, 1535-ben kiközösítette VIII. Henriket.

Pál püspök, isten szolgáinak szolgája, örök emlékezetül. Henrik Anglia királya, elődünk, X. Leó uralkodása alatt fellépett a különböző eretnekségek tévelygései ellen, amelyeket az elmúlt időkben az apostoli szentszék is nem egyszer elítélt, és amelyek korunkban a kárhozat fiának, Luther Mártonnak a hatására feléledtek. Fellépvén a katolikus hit iránti hűségből, és felbuzdulván a nevezett szentszék iránti buzgalomból és odaadásból, az ő általa írott könyvben éppen annyi tanulságot mutatott, mint amennyi jámborságot, amelyért említett elődünk jóváhagyván és megdicsérvén azt, a ,,hit védelmezője” címet adományozta neki. Most ugyanezen Henrik, eltérvén az igaz hittől és az apostoli útról, megfeledkezvén a saját üdvösségéről, dicsőségéről, az egyházi törvények iránti tiszteletről, minden törvényes ok nélkül elvált Krisztusban fenséges leányunktól, Katalintól, Anglia királynőjétől … és még a nevezett Katalin életében tényleges együttélésre lépett egy bizonyos angol nővel, Boleyn Annával. Továbbá megtetézvén a rosszat, ő (Henrik) nem szégyellett olyan törvényeket és rendeleteket kiadni, amelyek által halálbüntetés terhe alatt kényszeríti alattvalóit, hogy olyan eretnek és szakadár elveket valljanak, mint például az, hogy a római pápa nem feje az egyháznak, és nem helyettese Krisztusnak, és hogy Angliában az egyház legfőbb fejem maga a király. És nem elégedvén meg mindezzel, hanem még a szentségtörésben az ördöggel lakomázott. Ő (Henrik) számos prelátust, püspököt és egyéb egyházi személyt, szerzeteseket és világi embereket kényszerített arra, hogy melléje, az eretnek és szakadár mellé álljanak, és jóváhagyják az előbb említett elveket, amelyek ellene mondanak a szentatyák tanításainak, a szent zsinatok döntéseinek, sőt magának az evangéliumi igazságnak is. Ezért az Úr nevében követeljük, hogy Henrik király mondjon le az imént kimutatott tévelygéseiről és a fent említett törvényeit változtassa meg, semmisítse meg és ne kényszerítsen a jövőben senkit börtönbüntetés terhe alatt, hogy azoknak alávesse magát, és akiket börtönbe vetett, mert nem vetették alá magukat, azokat börtönükből engedje szabadon. Ha pedig Henrik király és az ő segítői, követői, tanácsosai és egyéb kísérete nem engedelmeskednek intelmeinknek és kívánságainknak, akkor mi teljes apostoli hatalommal és teljes apostoli tekintéllyel rendelkezvén a szent engedelmesség nevében Henrik királyt, az ő segítőit, híveit, tanácsosait és egész kíséretét a nagy kiközösítés teljes büntetése alá helyezzük.

A bullát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, arra csak 1538. december 17-én került sor, hivatalosan csak ekkortól lehetett Henriket kiátkozottnak tekinteni.

III. Pál pápa (Tiziano, 1546)

 

Kérdésként felmerülhet, hogy valóban a házassági, válási problémák eredményezték-e az angol egyház leválását Rómától, vagy más okok is szerepet játszottak ebben?

A kérdésre minden bizonnyal nem a válasz. A pápa minden további nélkül érvénytelenítette volna a házasságot, ha nem függött volna V. Károlytól, illetve ha az anyagi érdekeltség (a római adók visszatartása) nem súlyosbították volna a helyzetet. A pápák rossz döntései tulajdonképpen belekényszerítették Henriket további olyan döntések meghozatalába, amelyek révén az angol egyház egyre függetlenebbé vált a római pápától, és az angol király teljes fennhatóságot kapott országa vallási életében is. Ezt a nézetet erősíti Charles Adams adótörténész is, ő kifejezetten az egyházi adó visszatartását tartja az egyházszakadás okának.

VIII. Henrik életének további eseményeiről, így újabb házasságairól, a szerzetesrendek feloszlatásáról, az egyházi vagyonok elkobzásáról Henrikről szóló cikksorozatunk utolsó, harmadik részében lesz szó.

Irodalom:

Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve (Szent István Társulat, 2001, Budapest)

Nikolényiné Gáti Edit (szerk.): Történelmi szöveggyűjtemény (Mozaik Oktatási Stúdió, 1997, Szeged)

Röviden a cikksorozat főbb szereplőiről VII. Henrik (1457. január 28. – 1509. április 21., uralkodott 1485. augusztus 22-től haláláig): VIII. Henrik apja, aki III. Richárdot legyőzte a bosworth-i csatában. Házasságával egyesítette a York- és a Lancaster-házat, ezzel befejeződött a rózsák háborúja. Címerében egyesítette a fehér és a vörös rózsát, ez az ún., Tudor-rózsa. Artúr (1486. szeptember 20. – 1502. április 2.): VII. Henrik elsőszülött fia, a trónörökös. 1501-ben, 15 évesen vette feleségül Aragóniai Katalint, a házasságkötés után öt hónappal meghalt. VIII. Henrik (1491. június 28. – 1547. január 28., uralkodott 1509. április 21-től haláláig) Aragóniai Katalin (1485. december 16. – 1536. január 7.): Előbb Artúr trónörökös felesége, majd 1509. június 11-étől 1533-ig VIII. Henrik első felesége. A házasság érvénytelenségét Thomas Cranmer canterburyi érsek 1533. május 23-án mondta ki (visszamenőlegesen). I. (Katolikus vagy „Véres”) Mária édesanyja, aki 1553-tól 1558-ig volt Anglia uralkodója. Boleyn Anna (1501/1507 között – 1536. május 19.): VIII. Henrik második felesége (1533. január 25-től). Hűtlensége miatt lefejezték. I. Erzsébet édesanyja, aki 1558-tól 1601-ig ült Anglia trónján. Jane Seymour (1508. október 10. – 1537. október 24.): VIII. Henrik harmadik felesége (1536. május 30-ától). Gyermeke születését követően meghalt. Fia VII. Edvard néven 1547 és 1553 között volt Anglia királya) Clevei Anna (1515. szeptember 22. – 1557. július 16.): VIII. Henrik negyedik felesége, akit 1540 január 6-án vett feleségül, Anna beleegyezésével a házasságot fél évvel később, július 9-én érvénytelenítették. Howard Katalin (1521 körül – 1542. február 13.): VIII. Henrik ötödik felesége (1540. július 28-ától). Hűtlenség miatt lefejezték. Parr Katalin (1512 körül – 1548. szeptember 5.): VIII. Henrik hatodik, utolsó felesége (1543. július 12-étől). Két férje volt Henrik előtt, akik meghaltak már korábban. Hűtlensége miatt Henrik őt is ki akarta végeztetni, de aztán meggondolta magát. Henrik halála után újból férjhez ment. Thomas Wolsey (1473. március – 1530. november 29.): Bíboros, Anglia Lordkancellárja. Nem volt hajlandó VIII. Henrik első házasságát érvényteleníteni, perbe fogták, de még az ítélethozatal előtt meghalt, valószínűleg meggyilkolták. Morus Tamás (1478. február 7. – 1535. július 6.): Anglia Lordkancellárja. Nem fogadta el azt, hogy az angol egyház feje a király, ezért lemondott hivataláról. Később perbe fogták és lefejezték. A katolikus egyház 1935-ben szentté avatta. Az ő műve az Utópia, de elképzelhető, hogy a Luther ellen írt (VIII. Henrik nevével jelzett) Assertio Septem Sacramentorum (A hét szentség védelme) című könyv is az ő munkája. Thomas Cromwell (1485 körül – 1540. július 28.): 1534-től VIII. Henrik kancellárja, legkedvesebb minisztere, az angliai reformáció végrehajtója. 1540-ben kegyvesztetté válik, perbe fogják, lefejezik. Thomas Cranmer (1489. július 2. – 1556. március 21.): Az angol egyház egyik fő reformátora és az első protestáns canterburyi érsek. Ő adta össze VIII. Henriket Boleyn Annával, illetve érvénytelenítette Henrik és Aragóniai Katalin házasságát. X. Leó pápa (pontifikátusa 1513-tól 1521-ig tartott): Tőle kapta VIII. Henrik 1521-ben a „Defensor Fidei” („A Hit Védelmezője”) címet. VII. Kelemen pápa (pontifikátusa 1523-tól 1534-ig tartott): Az utolsó reneszánsz pápa. Nem volt hajlandó elismerni Henrik és Aragóniai Katalin házasságának érvénytelenségét. 1533. július 11-én kiadott bullájában kiátkozta Henriket, de 1533 szeptemberig feloldotta az átkot. III. Pál pápa (pontifikátusa 1534-től 1549-ig tartott): 1535-ben kiközösítette VIII. Henriket, de a bullát csak 1538. december 17-én hozták nyilvánosságra. Hivatalosan ettől az időponttól vált Henrik kiátkozottá.

 

---