Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még mindig nem tudta megnyugtatóan feloldani a fordított adózás alá tartozó, ingatlanokkal kapcsolatos szabályozást a Pénzügyminisztérium. A májustól hatályos rendelkezés persze jelentősen szűkíti a korábbi ellentmondásokat, ám azokat nem számolja fel teljesen.
A korábbi, januártól hatályba lépett rendelkezés szerint a fordított adózást kell alkalmazni az ingatlanokhoz kapcsolódó építési, szerelési, fenntartási, takarítási karbantartási vagy bontási munkálatoknál, a jogszabály azonban nem határozta meg, mit is ért ingatlan fogalmán. Vagyis egy torony, egy cső, egy vezeték elhelyezésének, megépítésének áfabesorolása nem volt egyértelmű. Ezt kezdetben egy állásfoglalással korrigálta a minisztérium, amelyben ingatlannak minősített minden dolgot, ami a földhöz kapcsolódik – ennek alapján még a fűnyírás is ebbe a kategóriába tartozott.
Az új, májustól érvényes szabály szerint kétféleképp állhat elő fordított adózás: az ingatlan-nyilvántartás hatálya alá eső ingatlan átadása és az építésiengedély-köteles munkák elvégzése során. A gond az, hogy az új szabályozás is túl pongyolára sikeredett: „”az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan”” kifejezést használja, ám az ingatlan-nyilvántartásba nem ingatlanokat, hanem ahhoz kapcsolódó jogokat jegyeznek be. Így például egy vezeték beépítése is megjelenik a nyilvántartásban mint szolgalmi jog – mondta Pénzely Márta, a Deloitte szakértője egy az Amerikai Kereskedelmi Kamara által rendezett előadáson. Ennek alapján tehát továbbra is bizonytalan, hogy a cső fektetése fordítottan adózik-e vagy sem.
Az sem segít sokat, hogy az új szabály szerint a fordított adózás alá az építési hatósági engedélyhez kötött tevékenység tartozik – ilyen ugyanis nincs. Nem egyértelmű a jogszabály-alkotói akarat: az önkormányzattól beszerzendő engedélyre, vagyis építésügyi hatósági engedélyre vonatkozik-e a kitétel, vagy adott esetben több hatóság (katasztrófavédelmi, környezetvédelmi) által kiállított engedélyre. A szakértők most arra várnak, hogy a pénzügyi tárca megfelelő állásfoglalást készít a felmerült kérdésekkel kapcsolatban.
Az átmeneti szabályozással sem birkózott meg sikerrel a tárca: egy építési beruházás esetében például nem egyértelmű, hogyan kell a részszámlák kiállítása során eljárni. Az áprilisban kiállított számlák esetében még fordítottan kell adózni, de a májusban kiállított részszámlánál már nem tudni, milyen adózást kell követni. Emellett – jóllehet a takarítást kivették a fordított adózás alól – például nem egyértelmű, hogy egy építési beruházás során elrendelt sitteltakarítás az építés részeként fordítottan adózik-e – szögezte le Pénzely Márta.
Forrás: Napi Online
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!