Visszaküldik az iskolapadba az adószakértőket!
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy új pénzügyminisztériumi rendelet szerint minden adószakértőnek és adótanácsadónak kötelező lesz továbbképzésre járnia. Bár a jogszabály augusztus végén jelent meg, szeptember végétől várható, hogy hatályba lép – írja a Napi Gazdaság.
Korábban a rendelet csak az adótanácsadói címhez kötelezően megszerzendő végzettséget szabályozta, amit most jelentősen kibővítenék. Ráadásul eddig csak az adószakértőket vették nyilvántartásba, az adótanácsadókat és az okleveles adószakértőket nem, jövőre azonban mind a három csoport külön nyilvántartást kap, különböző igazolványokkal.
A bővített nyilvántartás azonban csak formaság, a valódi újítás a kötelező továbbképzés, a szabályok szerint 5 év alatt legalább 3 olyan évet kell tudnia felmutatni az illetőnek, amikor képzésben vett részt, ami azonban többféle lehet, a rendelet nem írja le annak típusát. Az ötéves képzési időszak alatt legalább 100 kreditet kell összegyűjteni, ha a szakértő a nyilvántartásban akar maradni.
A vitás kérdésekre és a kreditek számítására külön bizottságot hoz létre a minisztérium, a héttagú bizottságban 5 főt a tárca biztosít, egyet az APEH, egyet pedig a Vám- és Pénzügyőrség.
Forrás: Pénzcentrum