Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több tagállam is kritizálta a kiadások növekedését a 2008-as uniós költségvetés tervezetében. Német-, Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia is nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy 2007-hez képest 5,3 százalékkal többet, 121,6 milliárd eurót költene Dalia Grybauskaite költségvetési ügyekért felelős biztos.
A négy ország érvelése szerint ronthatja az uniós igazgatási szervek működésének hatékonyságát, ha több forrást bocsátanak a rendelkezésükre annál, mint amennyit várhatóan el tudnak költeni. Ez az aggály különösnek tűnhet annak fényében, hogy Grybauskaite éppen a hatékonyság és a versenyképesség növelését nevezte meg a 2008-as büdzsé fő célkitűzéseinek – írja az EUobserver.
A tervezet szerint a legnagyobb részt, 57,2 milliárd eurót a ˝fenntartható fejlődésre˝ fordítanák, ez az összeg az unió története során először haladná meg a közös agrárpolitika (kap) keretében kiosztott támogatásokra előirányzott 56,3 milliárdot.
A bizottság a jövőben a személyi állomány átszervezésére helyezné a hangsúlyt, ezáltal csökkentve az új munkaerő alkalmazása miatti adminisztrációs költségeket. Ennek ellenére a 2008-as igazgatási kiadások várhatóan 5,7 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit, részben a nyugdíjak emelkedése, részben pedig a két új tagállam csatlakozása miatti pluszkiadások miatt.
Forrás: Világgazdaság
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!