Mit bizonyíthat a szakértő a bíróság előtt?
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Több mint hatszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy bolgár férfi autójában az M1-es autópálya ácsi szakaszának egyik pihenőhelyén tartott ellenőrzés során a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Közleményük szerint a sofőr – aki azt mondta, hogy a Hollandiában élő családjához indult látogatásra – dohánytermékkel „tömte ki” a furgon pótkerekeit, valamint az oldal- és a tetőkárpitokat. A 37 éves férfi a különböző márkájú cigarettákat maga rejtette el, azokat – elmondása szerint – a családtagjainak szánta.
A NAV munkatársai lefoglalták az 1,3 millió forint értékű dohányterméket. Az elkövetőnek jövedéki törvénysértés mellett költségvetési csalás miatt is felelnie kell, és akár milliós bírságra is számíthat – olvasható a kommünikében.
(MTI)
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
A következőkben egyes speciális esetek kapcsán lesz szó az alkalmazandó árfolyamról.
Közeledik a társasági adó bevallásának határideje, melynek része a transzferár-adatszolgáltatás is. A NAV tájékoztatót adott ki a transzferár-ellenőrzés főbb szabályairól. SZJA bevallási határidő is van, figyelmeztet a NAV-Figyelő eheti száma.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!