Adó OnlineSzerző:Adó Online

2018. augusztus 23. Munkaügyek

Közteherviselés EU-n belüli munkavállaláskor

Az alábbiakban a kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási járulékai megfizetésének igazolását elemezzük, tekintettel az Európai Unió Bíróságának az Ömer Altun és társai ügyében mint bolgár munkavállalók Belgiumba történt kiküldetése kapcsán hozott ítéletére. Tanulság: az eset a rendeltetésszerű joggyakorlás példájául ne szolgáljon.

2018. augusztus 21. Munkaügyek

Több a munkabaleset, de kevesebb végződik halállal

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók. Az építőiparban és a mezőgazdaságban 355, illetve 264 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül azonban 10, illetve 5 halálos kimenetelű volt. A legtöbb, 1928 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik 870 balesettel, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 664, illetve 661 esetet regisztráltak. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 146, illetve 189. A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 10 351 munkabalesetből 2546 ehhez a korosztályhoz köthető. Az 55-64-es korú dolgozók között 1679 munkabaleset történt, a korcsoportokat tekintve azonban itt volt a legtöbb, 11 halásos kimenetelű munkabaleset. A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 27 millió forint munkavédelmi, 445 ezer forint közigazgatási és 130 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki…

2018. augusztus 21. Cégvilág

Csúcson a kkv-k beruházási kedve

Több mint tíz éve nem volt ilyen magas a kkv-k beruházási szándéka, jelenleg tízből közel nyolc cég készül valamilyen fejlesztésre – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Informatikai fejlesztésekre készülnek a legtöbben, megelőzve az elmúlt egy évben élen álló gépek, berendezések korszerűsítését – áll a bank közleményében.

2018. augusztus 21. Cégvilág

Szigorúbb lett a plázastop

Tovább nehezíti egy törvénymódosítás az áruházláncok hazai terjeszkedését: a négyszáz négyzetméter feletti üzletek esetében már olyan átalakításokhoz is szakhatósági jóváhagyás szükséges, amelyek egyébként nem lennének építésiengedély-kötelesek – számolt be a Világgazdaság.

2018. augusztus 15. Adó

Áfalevonás a holdingoknál: felül kell vizsgálni a gyakorlatot

Változások figyelhetők meg a holdingtársaságok áfaszempontból történő megítélésében az Európai Unió Bírósága által az elmúlt időszakban kiadott joganyagok alapján, ezért célszerű felülvizsgálniuk az eddigi áfalevonási gyakorlatukat – közölte az Adó Online-nal a Deloitte.

2018. augusztus 15. Adó

Online számlázás: már bírságolhat a NAV

Már szankcionálhatja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számlaadat-szolgáltatás elmulasztását, számlánként 500 ezer forint is lehet a bírság – hívta fel a figyelmet Sztankó Dániel, az RSM Hungary vezető adószakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.

2018. augusztus 15. Adó

Figyel a NAV a magánorvosokra

Több mint száz vizsgálatot folytatott le az adóhivatal a magánegészségügyi szektorban az elmúlt másfél évben. A számlaadással ebben az ágazatban is akadnak gondok – derül ki a Magyar Idők cikkéből.

2018. augusztus 15. Adó

Lecsapott a NAV a vagyonát kimentő vállalkozóra

Öt év börtönt is kaphat az a közép-dunántúli vállalkozó, aki különböző trükkökkel próbálta kimenteni vagyonát csőd szélén álló cégéből, a társaság ellen csődbűncselekmény miatt indult eljárás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

2018. augusztus 14. TB-Nyugdíj

Népszerűtlen az orosz nyugdíjreform

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke nyilvános esemény népszerűsítette a komány elképzeléseit: azt javasolta egy asszonynak, aki amiatt aggódott, hogy talán nem fogja megérni a megemelt nyugdíjkorhatárt, hogy járjon ki a sportpályára.

2018. augusztus 13. Cégvilág

Rekordbővülést ért el a lízingpiac

Az új finanszírozások összege elérte a 329 milliárd forintot, ami sokéves csúcsnak számít, és 18 százalékos növekedést jelent éves szinten – közölte a Magyar Lízingszövetség.

2018. augusztus 13. Munkaügyek

Népszerűtlen a nevelőszülőség

Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint az alacsony anyagi támogatás és a társadalom előítéletessége mellett az ismerethiány is visszatartó ok a nevelőszülői hivatás választásánál. 

2018. augusztus 13. TB-Nyugdíj

Nem lelkesedik a nyugdíjasok többsége a munkavállalásért

A magyar nyugdíjasok 80 százaléka egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet, 11 százalékuk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen – derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív kutatásából.