0,6 százalékkal nőtt a német gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Németország hazai összterméke (GDP) 0,6 százalékkal nőtt 2019-ben éves összevetésben – közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága tavaly sorban a tizedik éve növekedett. A lendület viszont alábbhagyott: a GDP-növekedés mértéke alig az egyharmadát tette ki a 2018-ban regisztrált 1,5 százaléknak, alig az ötöde a 2017-es 2,5 százaléknak, és messze elmarad a megelőző tíz év 1,3 százalékos átlagától is.

A tavalyinál gyengébb növekedést legutóbb 2013-ban regisztráltak, akkor 0,4 százalékkal nőtt a német GDP.

A növekedést az elsősorban exportra termelő feldolgozóipar gyengesége fogta vissza. A GDP nagyjából egynegyedét kitevő ágazat teljesítménye 3,6 százalékkal csökkent 2019-ben, pedig 2018-ban még 1,5 százalékkal, 2017-ben pedig 3,1 százalékkal nőtt.

Így a kivitel növekedése is megbicsaklott, a termékek és szolgáltatások exportja csupán 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2018-ban regisztrált 2,1 százalékos és a 2017-es 4,9 százalékos növekedés után.

A német gazdaságból mindenekelőtt a lakossági fogyasztás, az állami kiadások és az építőipar növekedése révén nem veszett ki a lendület teljesen. A lakossági fogyasztás 1,6 százalékkal bővült, az állami kiadások 2,5 százalékkal nőttek, az építőipar teljesítménye 4 százalékkal emelkedett.

A foglalkoztatottság tovább növekedett, és 2019 volt az első év, amikor 45 milliónál többen álltak munkaviszonyban Németországban. A foglalkoztatottak száma éves átlagban 45,3 millió volt a 83,1 millió lakosú országban, ami 400 ezres, 0,9 százalékos növekedés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.