450 milliárd forint a vállalkozások fejlesztésére a GINOP Plusz programban


A k második negyedévtől kezdődően 450 milliárd forintot biztosít a kormányzat fokozatosan a vállalkozások számára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz pályázati konstrukción keresztül.

Az előttünk álló időszakban az európai uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló vállalkozásfejlesztési programokat a közelmúltban felülvizsgált és elfogadott kkv stratégia alapozza meg – tették hozzá. Jelenleg a kapcsolódó részletszabályok megalkotása zajlik, amelynek véglegesítése érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium aktív tárgyalásokat kezdeményez a gazdasági kamarák képviselőivel.

A GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést szolgáló prioritása keretében az NGM a lehető legrövidebb időn belül ki fogja írni a pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Az alapvetően hitelre épülő, valamint a kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatások elsősorban a technológiai és szervezeti megújuláshoz nyújtanak majd segítséget, továbbá ahhoz, hogy a vállalkozások meg tudják valósítani a versenyképesség megőrzéséhez szükséges digitalizációs és energiahatékonysági beruházásokat – ismertette az NGM.

A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ezen forrás túlnyomó része még az idén a gazdaságba kerüljön, ehhez a megfelelő intézményrendszer készen áll, a vállalkozók többek közt az MFB pontokon keresztül pályázhatnak majd, illetve a kormány vállalkozásfejlesztési ügynöksége, azaz az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyújt segítséget – közöle a minisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 23.

DLA Piper: átalakulóban a hazai energiapiac

Magyarország energiaimport-kitettsége 85 százalék feletti, de ez az arány a klímasemlegesség felé tett lépésekkel csökkenthető. A kilátások pozitívak: gáztárolóink jelenlegi töltöttségi szintje a régióban az egyik legmagasabb, naperőművi kapacitásunk mintegy 6 ezer MW, illetve a lakossági villamosenergia-fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat. A DLA Piper Hungary szakértői sorra vették azokat a tényezőket, melyek az energiaszektor átalakulására a legnagyobb hatással bírnak.

2024. május 23.

EY: Új EU-s szabályozás mutatja, mi a kibervédelem minimuma

Hatalmas károkat okoz a kiberbűnözés a pénzügyi szektorban, amire az Európai Unió választ kíván adnia az úgynevezett DORA rendelettel. A már jövőre élesben működő kiberszabályozás segít felkészíteni az európai, köztük a hazai pénzügyi szervezeteket az online támadások kivédésére – hívja fel a figyelmet az EY. A vállalatoknak jól felfogott érdeke, hogy megfeleljenek a DORA által nyújtott minimális elvárásoknak, de érdemes egy jóval komplexebb, személyre szabott megközelítés alkalmazni, hogy mindenképp elkerüljék a komoly anyagi és reputációs kárral járó biztonsági incidenseket.