A magyarországi recesszió biztos, időtartama bizonytalan


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új gazdasági pályát, egyre nagyobb visszaesést vár a GKI.

A radikálisan megváltozott világgazdasági körülmények között a magyar gazdaság is teljesen új pályára kerül. A recesszió biztos, a recessziós időszak vége bizonytalan – állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. havi előrejelzése. Az idén várhatóan a GDP 3,3 százalékát kitevő áht-deficit ugyan még mindig magas, azonban – az engedélyezett nyugdíjpénztári kiigazítást figyelembe véve – már három százalék alatti, vagyis a maastrichti kritériumnak megfelelő hiányt jelent. Ezzel 2009 tavaszán megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen, sőt a 2009-es költségvetés teljesülése esetén jövőre már korrekció nélkül is bőven a határ alá kerülhet a deficit. Eközben a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése is elengedhetetlen, mivel a jelenlegi pénzpiaci helyzetben megnehezült és megdrágult a külföldi forrásokhoz való hozzáférés. A gyakorlatban maga a forráshiány az, amely kikényszeríti a külső deficit mérséklését. A beruházási és a fogyasztói kereslet – részben a gazdasági válság, részben a hitelforrások szűkülése és drágulása miatt – egyaránt csökken – vélik a kutatók.

A gazdaság teljesítménye 2009-ben várhatóan 1-1,5 százalékkal visszaesik, mivel a külső kereslet alig nő, a belső pedig csökken. Az EU-források csak fékezni tudják a beruházási kereslet lanyhulását, illetve a likviditási problémák terjedését. A bruttó keresetek jövőre mintegy 2-3 százalékkal emelkednek – ezen belül a költségvetési szektorban lényegében stagnálnak. Az infláció ugyan jelentősen mérséklődik, de a reálkeresetek így is mintegy 1,5 százalékkal csökkennek. A kutatók szerint a foglalkoztatás a 2008. őszi helyzethez képest érezhetően visszaesik. Eközben a fogyasztók megtakarítási hajlandósága emelkedik.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.