Adócsaló hálózatok buktak meg: csak az útdíjbírság egymilliárd volt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fuvarozással és használt autók értékesítésével foglalkozó elkövetői körök kamucégek alapításával kerülték el az útdíj- és adófizetést, amiért akár húsz év börtönre számíthatnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói többek között a magyar fejlesztésű, országos lefedettségű elektronikus útdíjrendszernek köszönhetően fülelték le a két bandát. A két felderített ügyben önmagában az elcsalt útdíjak utáni bírság meghaladja az egymilliárd forintot – derül ki a NAV közleményéből.

Az egyik hálózat stróman cégek nevében végzett árufuvarozást. A társaságok bevallásokat ugyan nyújtottak be, de a közterheket nem fizették meg: nemcsak az egymilliárd forintnyi útdíjat nem rendezte senki, hanem munkavállalók utáni adókat és járulékokat sem.

A másik ügyben a gyanúsítottak használtautó-kereskedő cégeket alapíttattak, amik az autóvásárláskor illetékmentességet élveztek. A magánszemély ügyfeleik által megvenni kívánt autókat bejelentették éppen használt bukó cégeikbe, azokat fiktív szerződések alapján „használták”. A tényleges vevők így nem fizettek illetéket a gépjárművásárláskor, és az útdíjat, biztosítást sem rendezték soha. Négy év alatt négyezer autó futott át így a bevallásokat is elmulasztó cégeken. A kétszázmilliós útdíjbírság mellett a be nem fizetett illeték- és adó összege hétszázmillió forintra rúgott, míg a kijátszott biztosítások díja is meghaladta a háromszázmillió forintot.

A NAV észak-magyarországi pénzügyi nyomozói IT szakemberek és bevetési járőrök bevonásával csaptak le a bandákra. A teljes könyvelés és elektronikus levelezés mellett lefoglaltak ötvenöt tehergépjárművet, négy luxusautót, egy ingatlant, továbbá magyarországi és szlovákiai bankszámlákat is zár alá vettek, eddig összesen háromszázmillió forint értékben.

A nyomozók összesen tizennégy gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ötöt költségvetési csalással, kilenc személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A bűncselekmények egyik ötletgazdáját őrizetbe vették és a bíróság elrendelte letartóztatását. Ha bűnösségük bebizonyosodik, az üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár húsz éves szabadságvesztésre számíthatnak.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Áfa a digitális korban – az Európai Bizottság új adócsomagja

Új javaslatcsomagot tett közzé 2022 decemberében az Európai Bizottság az általános forgalmi adóztatást illetően, amely nem csak az uniós tagállamok fő bevételi forrása, de egyben az EU költségvetésének legfontosabb finanszírozási forrását is jelenti. A hatásvizsgálatokon pozitív véleményt kapott javaslatok az áfarendszerben több olyan módosítást tartalmaznak, amelyeket nemcsak ismerni kell, de amelyek komoly szakmai-gyakorlati felkészülést, és informatikai fejlesztéseket is igényelnek mind adózói, mind adóhatósági oldalon. Az Áfa-kalauz cikkének célja a módosítási javaslatok indokainak és célkitűzéseinek bemutatása, valamint a tervezet lényegi rendelkezéseinek összefoglalása.

2023. május 31.

Végelszámolással megszűnő cég tulajdonát képező ingatlan értékesítése

Egy belföldi áfaalany társaság végelszámolással kíván megszűnni. A tulajdonát képezi egy olyan ingatlan, amelyet 1997-ben áfával terhelten szerzett be, a beszerzést terhelő áfát levonásba helyezte. Az ingatlant a beszerzés időpontjában még raktárként tartották nyilván, azonban 2013-ban lakásként jegyezték be és jelenleg is lakásként tartják nyilván. A társaság az ingatlant a beszerzése óta megszakítás nélkül gazdasági tevékenysége érdekében hasznosította, viszont az ingatlan értékesítésére vonatkozóan nem választott adókötelezettséget. A társaságnak milyen módon merülhet fel áfakötelezettsége abban az esetben, ha az ingatlant a végelszámolást megelőzően az egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője részére értékesíti, vagy ha az ingatlan tulajdonjogát a végelszámolási eljárás végén a társaság magánszemély tulajdonosai szerzik meg?