Az MNB 320 millió forint bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re


Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt, továbbá egy magánszemélyre 32 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot rótt ki a jogosulatlan tevékenységben való érdemi közreműködéséért. A jegybank a bírság mellett azonnali tiltásról is döntött és feljelentést is tesz – jelentette be csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank.

A jegybank 2018-ban azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a társaság de facto elődje – az azóta felszámolási eljárás során megszűnt – Safis-EVO Zrt. az MNB engedélye nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson, és ezen tevékenység engedély nélkül történő folytatása miatt 27 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A mostani vizsgálat feltárta, hogy a SAFIS EVO Inc. által létrehozott, illetve a tulajdonában álló hét „befektető társaság” 2019 januárjától az Európai Unióban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező befektetőkkel több mint kétezer alkalommal úgynevezett „nyereségrészesedési jog szerzési-kültagsági jogviszony megállapodást” kötött, amelyek – valós gazdasági
tartalmuk szerint – kollektív befektetési értékpapírként értékelhetők.

A konkrét befektetők a befektető társaságok részére legalább 1,6 milliárd forint összeget teljesítettek – közölte az MNB. Az MNB megállapította, hogy a SAFIS EVO Inc. Magyarország területén jogszabálysértő módon, az arra vonatkozó engedély nélkül végzett „kollektív befektetési értékpapír forgalmazása” befektetési alapkezelési tevékenységet. A SAFIS EVO Inc. képviselője érdemben közreműködött a társaság engedély nélkül végzett tevékenységében, azaz ő járt el a befektetők és a befektető társaságok közötti szerződéskötéseknél, ajánlatokat adott, tájékoztatta a befektetőket a befektetésekről, aktívan részt vett a befektetők toborzásában.

A bírság összegének megállapításánál súlyosító körülménynek számított, hogy a SAFIS EVO Inc. jogosulatlan tevékenységével a befektetők részére jelentős mértékű kockázatot idézett elő. A helyszíni ellenőrzés során a társaság érdekkörében jelen lévő személyek megakadályozták a számítógépek átvizsgálását, az MNB ideiglenes tiltása ellenére folytatta tevékenységét, továbbá a társaság és a magánszemély is hosszabb ideig, jelentős számú befektető számára végezte tevékenységét – sorolták.

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a SAFIS EVO Inc. engedély nélkül befektetési alapkezelési tevékenységet végezzen. A piacfelügyeleti eljárás megállapításai alapján az MNB az ügyben jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával feljelentést tesz.

Az MNB azt is közölte, hogy a SAFIS EVO Inc.-re kiszabott piacfelügyeleti bírság a befektetők vagyonát semmilyen formában nem érinti. A befektetésre átadott pénzeszközök kezelése kapcsán feltárt bizonyos körülményekre tekintettel az MNB már korábban feljelentést tett csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Az MNB az üggyel összefüggésben a piacfelügyeleti eljárás elhúzására, akadályozására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányuló magatartást tanúsító magánszemélyeket eljárási bírsággal sújtotta – tette hozzá végezetül a jegybank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

10 százalékos bérnövekedés várható a kkv-szektorban

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP kártya a legnépszerűbb juttatási formák.

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.