Erős első félévet zártak a webáruházak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első félévben 30 százalékkal bővült az online kiskereskedelem; elsősorban a rendelési gyakoriság nőtt.

Másfél évvel a koronavírus megjelenése után eldőlni látszik a kérdés: 2021 év első hat hónapjának eredményei alapján úgy tűnik, hogy a járvány hatására tavaly hirtelen hatalmasat bővülő online kiskereskedelem meg tudta tartani a lendületét, ráadásul a növekedés motorja továbbra is a rendelési gyakoriság növekedése – derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital legfrissebb Online Kiskereskedelmi Index jelentéséből.

A 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac, melyen belül az első negyedév forgalma 43,7%-kal múlta felül a 2020-as első negyedév forgalmát. Ennél is fontosabb azonban, hogy már a tavaly is rekord magas számokat hozó második negyedévben idén is további 21%-os forgalombővülés volt tapasztalható, ami a pandémia előtti évek stabilizálódott, 14-16% körüli átlagos növekedési ütemét 25%-kal haladja meg.

2021 első 6 hónapja során nem nőtt nagy mértékben az újonnan csatlakozó online vásárlók száma (jelenleg 3,44 millió fő tekinthető aktív online vásárlónak Magyarországon), jelentősen bővült viszont az online tranzakciók – vagyis a webáruházakban leadott megrendelések – száma, mely 32,4%-os növekedést követően közel 27,9 millió darab teljesített belföldi online rendelést jelent.

Emellett tovább nőtt az egy főre vetített vásárlási gyakoriság is, ami jelenleg átlagosan 17 online rendelés / fő / év. Ez utóbbi mutató bővülése elsősorban annak köszönhető, hogy már sokkal több mindent tudunk és szeretnénk online vásárolni. A folyamatosan bővülő online termékkínálat mellett pedig az online vásárlási kedv sem esett vissza drasztikusan a korlátozások feloldásának ellenére sem.

online kiskereskedelemA műszaki cikkek mellett egyre népszerűbbek a napi élelmiszerek és az otthoni-, lakásfelszerelés-, valamint barkács cikkek is.

Számos kiskereskedelmi termékkör – mely a korábbi években csak alig tudott teret szerezni magának az online értékesítési piacon – 2021 első felére robbanásszerű fejlődési pályára állt. Immár olyan termékkörök online vásárlásától sem riadnak vissza a vásárlók, mint a napi élelmiszerek és fogyasztási cikkek – melynek forgalma a tavalyi bázishoz képest közel 50%-ot bővült –, valamint az otthonfelszerelés és a barkács (+35,7%). Ráadásul ez utóbbi területek bővülését a kormány otthonfelújítási programja is tovább élénkíti.

Az otthoni vagy hibrid munkavégzés, a digitális oktatás, valamint a nyári sportesemények (foci EB és az olimpia) együttesen idén is erős első féléves keresletet generáltak a műszaki – azon belül is a szórakoztató elektronikai és a számítástechnikai – cikkeknek. A szektor online forgalmának növekedése az első félév során 30,7%-os volt, a forgalma pedig elérte a 114 milliárd forintot.

Idén megjelent a készlethiány

A pozitív változások mellett ugyanakkor számos nem várt kihívást is hozott a pandémia a kereskedőknek:

A vírus következményeként kiesett ázsiai termelési kapacitások, valamint a nemzetközi tengeri szállítmányozás akadozása miatt korábban egyáltalán nem jellemző készlethiányok sújtják a kereskedelmet és annak online ágát. Az áruhiány ráadásul épp a leginkább keresett barkács, építőanyag, bútor, kert, szabadidő, sport és műszaki cikkek kapcsán a legjelentősebb, ami az árakra is komoly hatással van. A megnövekedett beszerzési árak pár hét alatt átgyűrűztek az értékesítési árakba is, hatást gyakorolva ezzel a belföldi online kereskedelemre is, elég csak a raktárkészletek méretére és a vállalt szállítási határidők megnövekedésére gondolni.

A nagyok felé lejt a pálya

Az online kiskereskedelmi piac a járvány megjelenése óta gyorsuló ütemben koncentrálódik: a fogyasztók a nagy, ismert webáruházak és kiskereskedelmi láncok irányába terelődtek, akik jellemzően folyamatosan bővülő választékkal és gyorsabb szállítással reagáltak a helyzetre, ráadásul általában eleve magasabb szortimenttel, biztosabb, kiszámíthatóbb raktárkészlettel rendelkeznek.

Szintén a nagyobb szereplőknek kedvez az is, hogy a folyton változó körülmények közvetlen következményeként még inkább felértékelődött a hagyományos bolthálózat megléte, mint a biztonság és az átjárható értékesítési csatornák jelképe.


Kapcsolódó cikkek

2021. május 6.

140 milliárd forintos rekordforgalma volt a webshopoknak márciusban

Márciusban a nyers adat szerint 1,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százakkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest, ezen belül az internetes kiskereskedelem volumene 61,8 százalékkal bővült.
2020. november 27.

30 százalékos növekedést hozhat az e-kereskedelemben a járvány

Az online kereskedelem forgalma tekintetében, az utolsó negyedévre a GKI Digital és az Árukereső.hu összességében, 25-30 százalékos növekedéssel számol, amivel az év egésze is 30 százalékos növekedés fölé kerülhet, amely kétszerese a tavalyi év bővülési ütemének.
2020. március 11.

625 milliárd forintért vásároltunk tavaly a hazai webáruházakból

A hetedik éve készülő, szektorszintű felmérés alapján a hazai online kiskereskedelem 2019-ben elérte a bruttó 625 milliárd forintos éves forgalmat, ami mintegy 16%-kal múlta felül a 2018-as szintet. Az online értékesítés adja a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 6,3%-át – közölte közös felérése eredményét a GKI Digital és az Árukereső.