Erősebb fellendülést vár Magyarországon az OECD


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korábban 2,6 százalékos GDP-növekedést jelzett előre 2021-re a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), majd javította idei gazdasági növekedési előrejelzését.

A párizsi székhelyű OECD félévente kiadott prognózisának legfrissebb, hétfőn publikált számában 4,6 százalékos gazdasági növekedést jelez az idei évre Magyarországon a tavalyi 5,1 százalékos GDP-csökkenés után. Az OECD prognózisa szerint a jövő évi magyar GDP-növekedés 5,0 százalékos lehet.

Az év közepétől jöhet a felpörgés

A tavaly decemberben kiadott előző féléves prognózisában az OECD még 5,7 százalékos GDP-csökkenést jelzett 2020-ra, majd szerény 2,6 százalékos növekedést az idei évre. Ezt megelőzően, a tavaly júniusban kiadott prognózisában még 8 százalékos GDP-csökkenést várt 2020-ra az OECD és 4,6 százalékos növekedést 2021-re.

A gazdasági növekedés az év közepén vehet erőteljes lendületet a mostani prognózisban megfogalmazottak alapján, köszönhetően a válság során nyújtott kormányzati támogatásoknak, valamint a lendületes iramban végrehajtott oltási programnak és az ezáltal elért magas átoltottsági aránynak, ami pozitív hatással van mind a termelés, mind a fogyasztás alakulására.

oecd

Az európai kereskedelmi partnereknél meginduló növekedés az exportkeresletet is megerősíti Magyarországon. A munkaerőpiaci helyzet is javul, de a bérek emelkedése nagyban hozzájárul az inflációs nyomás további erősödéséhez.

3,9 százalékos inflációra számítanak

A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,2 százalékról az idén 4,0 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökken a mostani prognózis szerint.

A decemberi prognózisban az OECD még 5,0 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett 2020-ra és 6,4 százalékosat az idei évre és 5,7 százalékosat 2022-re. A júliusi prognózisában 6,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett az OECD 2020-ra és 4,9 százalékot 2021-re.

A fogyasztói árindex az idén és jövőre 3,9 százalékra emelkedik a tavalyi 3,3 százalékról. A maginfláció a tavalyi 3,0 százalék után az idén 3,4 százalék, jövőre pedig 3,9 százalék lehet. A lakossági fogyasztás a tavalyi 2,3 százalékos csökkenés után az idén 0,1 százalékkal csökken, jövőre pedig 5,7 százalékkal növekszik.

Az ipari termelés és az export erőteljesen fellendült 2020 második felében az OECD megállapítása szerint, és mostanra már meghaladja a válság előtti szintet. Az üzleti hangulat folyamatosan javul, bár a szolgáltatóipari ágazatok növekedését továbbra is hátráltatják a járványvédelmi korlátozások.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.