GKI: emeli az árakat a CSOK


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei év elején megugrottak az árvárakozások a GKI szerint.


 A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a termelési várakozásra egyelőre enyhébb, az áremelési törekvésekre markánsabb hatást fejt ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdai elemzése szerint.

Míg 2014-ben az építőipar egészében derűlátóbb kilátások voltak, mint a lakásépítő cégeknél, 2015-ben és 2016 eddig eltelt részében a lakásépítők már valamivel optimistábbak az építőipar átlagánál.

A GKI szerint a csok egy amúgy is javuló kilátású piacot élénkít. A lakásépítők már a csok által nyújtott lehetőségek tavaly év végi jelentős bővítése előtt is derűlátóbbak voltak az iparági átlagnál. Ezt az optimizmust a tényszámok is alátámasztják, a kiadott építési engedélyek száma ugyanis már 2015-ben is emelkedett – fejtette ki a gazdaságkutató.

Közbeszerzési szemle

Közbeszerzési aktualitások és jogalkalmazás, tanulmányok, szakcikkek ajánlatkérők, ajánlattevők, hivatalos közbeszerzési tanácsadók, továbbképzés-szervezők, ellenőrző szervek számára

Megrendelés >>

Tavaly és tavalyelőtt sem a lakásépítés, sem a teljes építőipar területén nem volt érzékelhető felfelé irányuló árnyomás. Az idei év elején viszont megugrottak az árvárakozások. Ám amíg az építőipar egészében májusra teljesen megszűnt az áremelési nyomás, azaz az áremelést és csökkentést tervező vállalatok aránya lényegében megegyezett, addig a lakásépítő cégek körében fennmaradt az áremelést tervezők túlsúlya.

A különbség kialakulásában valószínűleg nem elhanyagolható a csok szerepe, a cégek az állami támogatás egy részét mindenképpen meg akarják szerezni, s erre az áremelés alkalmas eszköznek látszik – áll a GKI elemzésében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.