Gyengült a fizetési fegyelem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon a 2015-ös szintre esett vissza a fizetési fegyelem – közölte az EOS kintlévőség-kezelő és pénzügyi szolgáltató vállalat saját kutatása alapján.

Az EOS Csoport 2019 után ismét átfogó kutatásban vizsgálta a lakosság és a vállalati szektor fizetési szokásait, 2022 tavaszán 16 ország mintegy 3200 döntéshozóját kérdezte meg.

A közlemény szerint a magyarországi ügyfelek a számlák 76 százalékát fizetik pontosan, ami nagyjából azonos a közép- és kelet-európai aránnyal, ám 3 százalékponttal elmarad a teljes európai 79 százalékos átlagtól, ez az arány nagyjából a 7 évvel ezelőtti fizetési fegyelemnek feleltethető meg.

Kiemelték, változtak a magyarországi fizetési határidők, míg 2019-ben a magyarországi vállalatok a lakosság felé átlagosan 30 napos fizetési határidővel számláztak, 2022-re ez 33 napra emelkedett, a vállalatok közötti (B2B) számlák fizetési határideje pedig 39-ről 43 napra nőtt.

A kutatásban rámutattak arra, hogy a hosszabb fizetési határidők sem elegendők, hogy ellensúlyozzák a válságok hatásait, a vállalatoknak még így is növekvő késedelmekkel kell szembenézniük. A felmérés szerint 2019-hez képest 5 százalékponttal, 15 százalékról 20 százalékra nőtt a késedelmesen fizetett számlák aránya, amely 2 százalékponttal magasabb az európai átlagnál.

A behajthatatlan követelések aránya megegyezik a legutóbb mért értékkel, a Magyarországon kiállított számlák 4 százalékát nem fizetik ki egyáltalán, szakértők szerint ebben jelentős romlás várható – írták.

Erre utal az is, hogy a megkérdezett magyarországi vállalatok körében kifejezetten pesszimista hangulat uralkodik. Míg 2019-ben csak 15 százalékuk látta pesszimistán a fizetési szokások alakulását, mára már minden negyedik cég szerint jelentősen romlani fog az ügyfelek fizetési hajlandósága a következő 2 évben, míg javulásra mindössze 18 százalék számít – hangsúlyozták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 23.

DLA Piper: átalakulóban a hazai energiapiac

Magyarország energiaimport-kitettsége 85 százalék feletti, de ez az arány a klímasemlegesség felé tett lépésekkel csökkenthető. A kilátások pozitívak: gáztárolóink jelenlegi töltöttségi szintje a régióban az egyik legmagasabb, naperőművi kapacitásunk mintegy 6 ezer MW, illetve a lakossági villamosenergia-fogyasztás is csökkenő tendenciát mutat. A DLA Piper Hungary szakértői sorra vették azokat a tényezőket, melyek az energiaszektor átalakulására a legnagyobb hatással bírnak.

2024. május 23.

EY: Új EU-s szabályozás mutatja, mi a kibervédelem minimuma

Hatalmas károkat okoz a kiberbűnözés a pénzügyi szektorban, amire az Európai Unió választ kíván adnia az úgynevezett DORA rendelettel. A már jövőre élesben működő kiberszabályozás segít felkészíteni az európai, köztük a hazai pénzügyi szervezeteket az online támadások kivédésére – hívja fel a figyelmet az EY. A vállalatoknak jól felfogott érdeke, hogy megfeleljenek a DORA által nyújtott minimális elvárásoknak, de érdemes egy jóval komplexebb, személyre szabott megközelítés alkalmazni, hogy mindenképp elkerüljék a komoly anyagi és reputációs kárral járó biztonsági incidenseket.