Kavosz: a gyorskölcsön kedvezményezetti körén dolgoznak Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pár napon belül elkészül az a TEÁOR-lista, ami meghatározza az igénylők körét a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönhöz – mondta Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

Krisán László az M1 műsorában kifejtette, hogy a egy TEÁOR-lista (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere), határozza majd meg az igénylők körét, amelyen a bejelentés óta dolgoznak. A veszélyeztetett ágazatok prioritást élveznek, itt a turizmus-vendéglátást, rendezvényszervezést, szálláshelyszolgáltatást emelte ki, valamint ezek beszállítói körét. A szolgáltató ágazatot is „nagyon megütötte” az elmúlt egy év – tette hozzá.

Fontosnak nevezte, hogy a kölcsönhöz jutás gyors legyen, mert a cégeknek sok tartalékot fel kellett élniük a válság sokadik hónapjára. Hangsúlyozta: a kamatmentes gyorskölcsön nem ingyenhitel, azt vissza kell fizetni, viszont jó lehetőséget ad a vállalkozások számára, amellyel véleménye szerint fognak is élni. A tízmillió forint felső korlát, nem kell mindenkinek ennyit felvenni – jegyezte meg.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján jelentette be, hogy a gazdaság-újraindítási akcióterv részeként új hitelkonstrukció bevezetéséről döntött a kormány a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak: így azok 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, 3 év türelmi idővel.

gyorskölcsön

Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton jelentette be, hogy a kamatmentes gyorskölcsön keretösszege 100 milliárd forint lesz, lebonyolítója pedig a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A felvett összeget a vállalkozások bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra is használhatják.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.