Nagyot nőtt az új lakások száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei év első kilenc hónapjában 7981 lakás épült, 51,5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a KSH. 


A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a később építendő lakások száma 28 411, 32,7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt.

A kisebb településeken az átlagosnál magasabb, 73,7 százalékos volt az épített lakások számának emelkedése. Budapesten 17,8 százalékkal épült több lakás, mint a múlt év első háromnegyedében, de a kiadott új lakásépítési engedélyek és bejelentések száma több, mint kétszeresére, 103,5 százalékkal 10 952-re emelkedett.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel, 97 négyzetméterre nőtt – tette hozzá a jelentés.

Az áfakedvezmények és a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) is hozzájárult a lakásépítés növekedéséhez elemzők szerint.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület kiemelte, hogy az áfakedvezmények és a CSOK segítették a lakásépítések számának alakulását, azonban a megfelelő mennyiségű és minőségű lakásépítés eléréséhez, hosszú távú fenntartásához további intézkedések szükségesek.

Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója úgy látja hogy a fejlesztések kezdik utolérni azt a megnövekedett keresletet, amelyet a történelmi mélyponton lévő kamatok, az élénkülő gazdaság, az áfacsökkentés és CSOK indított be.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, a lakásépítési kedv és a saját célú építkezések látványos felfutása részben a CSOK-nak, illetve az 5 millió forintos áfavisszatérítésnek köszönhető, míg az eladási célú lakásberuházások megugrását a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs segítette.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.