Orbán Viktor a kamara több enyhítési javaslatát megfogadta Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

"Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak" - közölte Facebook oldalán a kormányfő. "Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok…

„Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak” – közölte Facebook oldalán a kormányfő.

„Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak. És a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány” – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Nagy kihívás a karbonsemlegesség elérése

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá. „A cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy iparáguk környezeti lábnyoma számottevő – de saját szerepüket kedvezőbbnek ítélik meg, mint az iparágukét” – mutatta be a K&H fenntarthatósági indexe mögött meghúzódó kutatás eredményeit Suba Levente, a pénzügyi csoport fenntarthatósági vezetője.