Rekordfokozatba kapcsolt a számvevőszék
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly minden eddiginél nagyobb számú, több mint 1500 szervezetet ellenőrzött – mondta a gazdasági bizottság ülésén Holman Magdolna, az ÁSZ alelnöke.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavaly minden eddiginél nagyobb számú, több mint 1500 szervezetet ellenőrzött – mondta a gazdasági bizottság ülésén Holman Magdolna, az ÁSZ alelnöke.
A tartósan magas infláció kockázata március óta egyértelműen megnőtt, és a júniusi inflációs jelentés különösen fontossá válik majd – mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
A tervezetek május 20-án éjfélkor bevallássá válnak, kivéve az őstermelőkét, az áfás magánszemélyekét, és az egyéni vállalkozókét – közölte az adóhivatal.
A K&H ifjúsági indexe szerint a 19-29 évesekre évről évre jellemzőbb a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
Éghajlatvédelmi stratégiájának részeként szigorít a szénalapú üzleti tevékenységeket folytató vállalatok esetében a befektetések, valamint a vagyon- és felelősségbiztosítások területén az Allianz csoport.
A hosszú hétvégék, ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben, de az idei pünkösdi forgalmat főként az erősítheti, hogy április 7-e óta lépcsőzetesen enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések.
Aki tavaly év közben nem kérte az adókedvezményének figyelembevételét, az május 20-ig még néhány kattintással könnyedén igénybe veheti azokat az szja-bevallásában – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az érvényes sportcélú taofelajánláshoz szükség van a megfelelő igazolásra. A NAV kalkulátorral segít az igénybe vehető családi kedvezmény kiszámításában. Minden szükséges információ az adószámláról egy helyen.
Maratoni hosszúságúra nyúlt adólevonási tiltásokkal foglalkozó cikksorozat utolsó állomásához érkeztünk, amely látszólag magától értetődő tilalommal, illetve annak feloldásával foglalkozik: ez a telefonszolgáltatásra vonatkozó adólevonási korlátozás.
Magyarország digitális infrastruktúrája Európa élmezőnyéhez tartozik, a vállalkozásoknak azonban csak egy kis része használja ki a digitalizáció nyújtotta előnyöket – ez derült ki a Vodafone Group megbízásából a Deloitte által készített nemzetközi kutatásból.