Egyre kevesebbet vásárolunk
Tavaly 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Érdemben a használtcikk-kereskedelem bővült, míg az internetes kereskedelem tényleg dübörgött.
Tavaly 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Érdemben a használtcikk-kereskedelem bővült, míg az internetes kereskedelem tényleg dübörgött.
Az élelmiszerek áfájának csökkentéséról tárgyalhat március közepén a kormány a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös előterjesztése alapján – mondta Czerván György, a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára.
A pénzügyi vállalkozások szektorának adózás utáni vesztesége 2012-ben az előzetes adatok alapján a 2011. évi 55,9 milliárdról 35,7 milliárd forintra mérséklődött, folytatódott a szektor finanszírozási aktivitásának csökkenése, sajáttőke-pozíciója a folyamatos és jelentős tulajdonosi tőkeemeléseknek köszönhetően jelentősen javult az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) gyorselemzéséből.
Becslések szerint több mint 40 ezer nyugdíj-előtakarékossági számla(nyesz)-tulajdonos magánszemélyt érintenek a nyesz-re vonatkozó adószabályok és azok változásai. Cikkünk a legfontosabb tudnivalókat foglalja össze.
Még mindig magas az adócentralizáció, de az adók további csökkentése csak akkor lehetséges, ha beindul a gazdaság – mondta a nemzetgazdasági tárca adóügyekért felelős helyette államtitkára.
Nőtt azok aránya, akik szerint országunk gazdasági válságban van, és abból a következő tizenkét hónap során nem lábal ki. A legutóbbi negyedik negyedévben száz megkérdezett magyarból nyolcvannyolcan látják válságosnak a gazdaság helyzetét, és közülük 85 százalék gondolja azt, hogy tizenkét hónap alatt nem múlik el a válság. Utóbbiak aránya 3 százalékponttal emelkedett a harmadik negyedévi 82 százalékról. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen ötvennyolc országban, köztük Magyarországon végzett felmérése, 2012. novemberben.
Brüsszel előrejelzésével szemben Magyarország biztonságosan képes lesz jóval 3 százalék alatt tartani a költségvetés hiányát; a kormány továbbra is bízik benne, hogy az ország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottság pénteken közzétett prognózisára, amely szerint az idén és jövőre is 3,4 százalékos GDP-arányos hiány várható Magyarországon.
Valentin-napi tűzijátékot rendeltek a dél-alföldi adórevizorok, nyugtát azonban nem kaptak a szolgáltatásról, és a pirotechnikusnak adószáma sem volt – tájékoztatott Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális adófőigazgatóságának sajtóreferense pénteken.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzési tapasztalatai szerint egyre több a fogyasztóvédelmi szempontból kifogástalan webshop: a kifogásolási arány 85-ről 70 százalékra javult tavaly év végére, ám még így is magas.
A transzferár-nyilvántartás elkészítése nem tekinthető sem a társaságok, sem a főkönyvelők „kedvenc” feladatának. Ezt a jogalkotó is felismerte, így annak elkészítését mindig magasabb összegű bírságokkal igyekszik ösztönözni.
A Deloitte globális felmérése szerint a világ legnagyobb pénzintézetei belátható időn belül nem sok esélyt látnak a két meghatározó nemzetközi számviteli standard, az IASB és amerikai párja, az FASB standardjai közötti közeledés megvalósulására, a válaszadó bankok szerint a két testület alapvető kérdésekben sem ért egyet.
A NAV hamarosan megkezdi a befizetetlen kamarai díjak behajtását. A mulasztó cégek ötezer forintos bírságra számíthatnak.
A tavaly is masszívan zuhanó hazai építőipar szereplői számára az új szerződések növekvő állománya jelenthet némi reményt. Az épületek építése alágazatnál azonban még ez a mutató sem kecsegtet semmi jóval. Az InfoTandem heti infografikája.
Pár évem van a nyugdíjkorhatár betöltéséig, de több munkahelyem volt és vállalkozó is voltam. Hogyan tudom tisztázni, hogy mennyi szolgálati idő ismerhető el majd a nyugdíjam megállapításakor?
Az országban elsőként minősített beszállítói adatbázist hoz létre a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) saját fejlesztésben – jelentette be Kokas Tamás, a hivatal befektetésösztönzési főosztályvezető-helyettese. A virtuális piactér a kkv-k fejlődését, piacra jutását segíti.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedéki adómentessége miatt – jelentették be Brüsszelben. A nemzetgazdasági tárca jelezte: a kormány ragaszkodik a házi pálinkafőzés szabadságához.
Bár május elsejétől új, a NAV-val online kapcsolatban álló pénztárgépeket kell használni, a revizorok június 30-ig nem büntetik a régi pénztárgépek használatát, vagyis a cégek két hónap haladékot kaptak az átállásra. Az új pénztárgépek adatközlése követhetetlen lesz, és a továbbított információkból akár a feketemunkát is kiszűrheti a NAV.
A kisgyermekes szülők számára komoly kihívás a munka és a család összeegyeztetése. Az új Mt. fontos szabályainak áttekintésével dr. Kártyás Gábor blogbejegyzése a szülőknek és munkaadójuknak is segít a dilemmák feloldásában.
A magyar adórendszer inkább a szolgáltató, és nem a termelő szektort terheli – mondta Szijjártó Péter a Wirtschaftsblattnak nyilatkozva.
Tavaly 3,7 százalékkal csökkent az átlagos reálkereset. Idén trendforduló jön.