Bejegyzések infláció 2019 címkével

Megugrott az infláció
2020. január 14. Cégvilág

Megugrott az infláció

A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig négy százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2019. október 8. Cégvilág

Mérséklődött az infláció

A fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak szeptemberben az egy évvel korábbiaknál; augusztushoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A szeptemberi éves inflációs adat január óta a legalacsonyabb.

2019. szeptember 11. Cégvilág

MNB: tovább mérséklődik az éves infláció

A jegybank arra számít, hogy a következő hónapokban tovább mérséklődik, akár 3 százalék alá is csökkenhet az éves infláció – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

2019. szeptember 10. Cégvilág

Augusztusban 3,1 százalékos volt a drágulás

Augusztusban átlagosan 3,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júliushoz viszonyítva 0,1 százalékkal csökkentek – közölte kedden a KSH. Az éves áremelkedés üteme harmadik hónapja csökken, júliusban 3,3 százalékos volt.

2019. március 8. Cégvilág

Drágább az élet

Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a piac 2,9 százalékot várt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.