Fiktív számlákkal csaltak el százmilliókat
Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak – közölte a NAV szerdán.
Fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a házkutatások során több gépfegyvert és pisztolyt is találtak – közölte a NAV szerdán.
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be – közölte szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és pénzmosás miatt nyomozást indított egy fesztiválszervező csoporttal szemben, amelyben magyar és külföldi cégek is érintettek. Ennek hatására az ügyben érintett magyar cég által idén befizetett adó összege elérte a 90 millió forintot, míg a társaság az elmúlt 5 év alatt csupán 13 millió forintot fizetett be a költségvetésbe – közölte a NAV csütörtökön.
A vagyonvédelemben munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói, a szervezet több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Egymilliárd forintnál is több kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amelyet a napokban füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az összehangolt akcióban csaknem ugyanilyen értékben foglaltak le különböző vagyontárgyakat, számlákon lévő pénzt – közölte a NAV sajtóreferense.
Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.