A MASZSZ kemény minimálbér tárgyalásra készül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megdöbbentek a szakszervezetek Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentésén, miszerint inflációs időkben az ár-bér spirál kialakulását a bérek visszafogásával kell megakadályozni. Ez veszélyes üzenet a kormánytól, főként a minimálbér tárgyalások előtt – véli a Magyar Szakszervezeti Szövetség, olvasható az Adó Online-nak küldött közleményben.

Kemény őszi minimálbér tárgyalásokra készül a MASZSZ, a kormány ugyanis az Aldinál tervezett béremelés hírére gyakorlatilag megüzente a gazdaságfejlesztési miniszterrel, hogy ilyen súlyos inflációs időben csak a pénzromlás mértéke alatti béremelést tartja elfogadhatónak. Nagy Márton ugyanis egy rendezvényen kifejtette, a magasabb bérből magasabb fogyasztás lesz, abból pedig még magasabb infláció, vagyis ár-bér spirál keletkezik. Hozzátette, ez „akkor tud megoldódni, és szomorú ezt mondani, hogyha a béreknek a növekedési üteme az infláció növekedésétől elmarad”.

Ez méltatlan és kockázatos üzenet a munkavállalóknak, különösen azok után, hogy a Fidesz kormány a parlamenti választások előtt két kézzel szórta a pénzt, s egyébként éppen most szavaztatta meg a parlamenttel a miniszterelnök fizetésemelését – nyilatkozta a MASZSZ elnöke. Zlati Róbert nem érti, a választások előtti osztogatáskor miért nem tartott a kormány az ár-bér spirál kialakulásától? Most viszont duplán megfizetnének azok, akik akkor nem kaptak. Úgy véli, a kormány megint a legnehezebb helyzetben lévő munkavállalók hátán akar kimászni egy végtelenül súlyos gazdasági helyzetből.

A szövetség elnöke megdöbbentőnek tartja, hogy Nagy Márton éppen a közszférában és az állami cégeknél hírhedten lemaradt bérezést említette jó példaként az ár-bér spirál megakadályozására. Érdekes és egyben szomorú is lesz majd, ha a tanárok után az államigazgatási szakemberek közül is egyre többen átszivárognak majd eladónak, például a jól fizető Aldiba.

Zlati megerősítette: attól tart, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter véleményeként előadott fejtegetés valójában a kormány üzenete a munkavállalóknak. A MASZSZ viszont azt üzeni, keményen fog harcolni a minimálbér emelési tárgyalások idején, s nem fog engedni a legalább az inflációt követő mértékből.


Kapcsolódó cikkek

2022. március 28.

Klasszikus ár-bér spirál is jöhet, ha beragadnak a várakozások

A minimálbéremelés és a munkaerőhiány a keresetek januárihoz hasonló kétszámjegyű növekedését váltja ki az egész idei évben, amivel még a magas infláció ellenére is érdemben emelkednek a reálkeresetek, azaz a vásárlóerő, ami hozzájárul a gazdasági növekedéshez – így kommentálták a hétfőn megjelent friss kereseti adatokat elemzők.
2022. február 11.

15 éves csúcson az infláció

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál; legutóbb 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek – közölte honlapján a KSH.