A nők továbbra is 16 százalékkal kevesebbet keresnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly 2 millió 103 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami közel 13 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbi létszámot, miközben a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder felméréséből.

A munkaerőpiaci szolgáltató társaság nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzése szerint részben az elmúlt évtized foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek hatására jelentősen, nőtt az alkalmazásban álló, aktív korú nők száma: a 15-64 év közötti korosztályban tavaly év végén 2 millió 103 ezren dolgoztak, 237 ezerrel többen, mint 2010-ben. Ezzel az aktív korú nők foglalkoztatási rátája 54-ről 67 százalékra emelkedett. Hozzá kell tenni, hogy a férfiak hasonló rátája a jelzett időszakban 60-ról 77 százalékra nőtt, vagyis a két nem foglalkoztatási arányszáma közötti rés az elmúlt tíz évben 6-ról 10 százalékpontra tágult.

Állást kereső nők

Pozitív fejlemény, hogy a kisgyermekes anyák elhelyezkedését segítő intézkedések nyomán 2010 és 2020 között a 6 évnél fiatalabb gyermeket nevelő nők körében a foglalkoztatási ráta 30-ról 40 százalékra emelkedett.

2020-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők havi bruttó átlagkeresete 370 ezer forint volt, ami 16 százalékkal maradt el a férfiak 440 ezer forintos átlagától. A 16 százalékos elmaradás megegyezik az Európai Unió átlagával.

„Az elmaradás részben annak köszönhető, hogy a nők felülreprezentáltak olyan, alacsonyabban fizetett munkakörökben, mint a gondozás, értékesítés, oktatás. A nők körében gyakoribb, hogy gondozói, családi kötelezettségeik miatt legalább időlegesen felhagynak karrierjük építésével” – mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója, hozzátéve: – „Bizonyos területeken azonban sajnos továbbra is negatív diszkrimináció érvényesül, kimutathatóan alacsonyabb bért fizetnek a nőknek, mint az azonos fizetési kategóriában dolgozó férfi kollégáiknak.”

Az álláskeresők között a nők szintén kisebb számban vannak jelen. A Trenkwalder adatbázisában szereplő munkát keresők között 45 százalékos az arányuk. Országos szinten általános a nemek ilyen eltolódása a férfiak javára, kivételt a főváros, Pest megye és egyes nagyvárosok jelentenek: itt a nemek megoszlása nagyjából kiegyenlített. Mindez összefüggésben áll azzal, hogy a nagyvárosi környezetben a nők nagyobb hányada tudja megoldani gyermeke elhelyezését a munkaideje alatt.

nők

A nők céltudatosabbak

A gyors elhelyezkedés esélyét tekintve nincs jelentős eltérés a két nem között: jelenleg négy héten belül a nők 49, míg a férfiak 54 százaléka tud elhelyezkedni valamilyen munkakörben. „Az egy héten belüli elhelyezkedést tekintve a nők vezetnek 18 százalékos aránnyal a férfiak 14 százalékával szemben. Ennek oka a nők céltudatosabb magatartása, a férfiak körében ugyanis jóval magasabb azok aránya, akik az első munkanap előtt meggondolják magukat, és mégsem jelennek meg az új munkahelyükön” – tette hozzá a Trenkwalder szakértője.

A munkakörök jellegéből adódóan fizikai pozíciókra a nők eleve kisebb arányban jelentkeznek, ezzel függ össze elhelyezkedésük aránya is: a Trenkwalderen keresztül kékgalléros állásokba elhelyezett jelentkezők 43 százaléka volt nő, míg szellemi pozíciók esetében a nők aránya eléri az 53 százalékot.

„A részmunkaidős állások, illetve a szellemi munkakörökben a rugalmas munkaidő és a home office általánossá válása a következő időszakban nők további körét aktivizálhatja a munkaerőpiacon. Egyre több munkahely figyel arra tudatosan, hogy segítse a családalapítást követően munkába visszatérő nők karrierjét, illetve tovább szorítsa vissza a fizetéseknél és a vezető beosztások betöltésénél jelen lévő diszkriminációt. Mindez azt eredményezi, hogy a munkaerőpiac egészében várhatóan tovább csökkennek majd a két nem között fennálló különbségek – jelezte előre Nógrádi József.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.