Egyre több a kelet-európai Nagy-Britanniában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Először haladta meg az egymilliót a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak száma a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint.


A júniussal zárult három hónapban 44 ezerrel nőtt a szigetországban dolgozó magyar, cseh, észt, lengyel, lett, litván, szlovák és szlovén munkavállalók száma az előző év azonos időszakához képest. 

A munkaerőpiac helyzetéről szóló szerdai adatismertetésből kiderült, hogy az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagországokból csaknem négyszer annyian vállalnak munkát a szigetországban, mint tíz évvel ezelőtt. Romániából és Bulgáriából 255 ezren dolgoznak az Egyesült Királyságban, 87 ezerrel többen, mint az előző év második negyedévében. E két ország állampolgárai 2014 januárja óta dolgozhatnak korlátozások nélkül az Európai Unióban.

A statisztikai hivatal közlése szerint  2,23 millió európai uniós állampolgár dolgozik Nagy-Britanniában, 238 ezerrel több, mint 2015 azonos időszakában. Az Európai Unión kívüli külföldi munkavállalók száma változatlanul hozzávetőleg 1,21 millió Nagy-Britanniában.

[htmlbox Tanulmányi_szerződés]

Az Oxfordi Egyetem migrációkutató intézetének igazgatója szerint még nem lehet tudni, hogy az Egyesült Királyság EU-ból  várható kilépése után mennyire lesz vonzó a brit munkaerőpiac a külföldiek számára, mint ahogy azt sem, hogy indul-e „roham” más tagországokból, hogy kihasználják az időt, amíg még érvényben van a munkavállalók áramlásának szabadsága.

Frank Field képviselő, a parlament migrációval foglalkozó pártközi bizottságának társelnöke szerint viszont a most ismertetett számok azt bizonyítják, hogy a Brexit egyik fő vonatkozásának a határok ellenőrzésének kell lennie.

A brit statisztikai hivatal szerdai adatismertetése szerint a szigetországban továbbra is több mint egy évtizede nem mért mélyponton – 4,9 százalékon – van a munkanélküliség, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

Ezek az adatok azonban túlnyomórészt az EU-tagságról szóló referendum előtti időszakra vonatkoznak – emlékeztetett a hivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.