Mi, mennyi 2016-ban?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minimálbér nőtt, a közmunkabér maradt – ez is kiderül a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya által összeállított dokumentumból. 8 éve nem nő a nyugdíjminimum, a gyes, a családi pótlék, az illetményalap.
 


Marad a közfoglalkoztatási bér 79155 forint (teljes munkaidős foglalkoztatásnál ) 2016-ban – olvasható a dokumentumban.

Az álláskeresési járadék maximuma továbbra is a minimálbér, így bruttó 111 ezer forintra nőtt a maximális összege – természetesen azokra vonatkozik, akik már idén váltak jogosulttá.

XIII. Magyar Munkajogi Konferencia

 

Előjelentkezési akció!

Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.

 

További információ és jelentkezés >>

A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 8 éve 38650 forint. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege is stabilan 28500 forint 2008 óta, 2016-ban sincs változás. Így a nyugdíjminimumhoz kötött gyes bruttó összege is 28500 forint immár 8 éve. A családi pótlékok összege is hasonlóan fix.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege – 22800 forint- sem változott tavalyhoz képest, bár ez nem 2008 óta ennyi, 2012-ben ugyanis 28500 forintról csökkentették erre a szintre.

Változások is történtek: a minimálbér havi bruttó 111 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum 129 ezer forintra.

További hasznos adatokat találhat például a munkaadók által fizetendő közterhekről, a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások és családtámogatásokról, szociális ellátásokról,  ha letölti a teljes dokumentumot.

Marad a közfoglalkoztatási bér 79155 forint (teljes munkaidős foglalkoztatásnál ) 2016-ban – olvasható a dokumentumban.

Az álláskeresési járadék maximuma továbbra is a minimálbér, így bruttó 111 ezer forintra nőtt a maximális összege – természetesen azokra vonatkozik, akik már idén váltak jogosulttá.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatás összege – 22800 forint- sem változott tavalyhoz képest, bár ez nem 2008 óta ennyi, 2012-ben ugyanis 28500 forintról csökkentették erre a szintre.A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 8 éve 38650 forint. Az öregségi nyugdíj legkisebb összege is stabilan 28500 forint 2008 óta, 2016-ban sincs változás. Így a nyugdíjminimumhoz kötött gyes bruttó összege is 28500 forint immár 8 éve. A családi pótlékok összege is hasonlóan fix.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Változások is történtek: a minimálbér havi bruttó 111 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum 129 ezer forintra.

További hasznos adatokat találhat például a munkaadók által fizetendő közterhekről, a pénzbeli társadalombiztosítási ellátások és családtámogatásokról, szociális ellátásokról,  ha letölti a teljes dokumentumot.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.